Kultúra

Megszavazták a kulturális törvény módosítását

Szerdán ülésezik utoljára a Parlament 2019-ben, a képviselők ma döntöttek a kormány kulturális törvénymódosító csomagjáról is. A hivatalos verzió szerint a képviselők a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szavaztak.

A képviselők 115 igen, 53 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett

megszavazták a kulturális törvény módosítását. Megírtuk, komoly felháborodást okozott a kormány törvényjavaslata, melynek első változata megszüntette volna a Nemzeti Kulturális Alapot, az önkormányzati fenntartású színházak igazgatóinak kinevezését miniszteri egyetértéshez kötötte volna, és megszüntette volna a független színházak működési támogatását. Látva a felháborodást, a kormány finomította a törvényjavaslaton, melyből kikerült a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása, az emberi erőforrás miniszter egyetértési joga a színházigazgatók kinevezéséhez, és a független színházak támogatásának tilalma is.

A legtöbbet támadott intézkedések kikerültek a kulturális törvényjavaslatból
A törvényjavaslatból kikerült a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása, az emberi erőforrás miniszter egyetértési joga a színházigazgatók kinevezéséhez, és a független színházak támogatásának tilalma is.

A szabad színházakért, a kultúra függetlenségéért tartott hétfői tüntetés szervezői a 24.hu-nak azt mondták,  jó, hogy kikerültek a javaslatból a leginkább támadott intézkedések, de még így is homályos az NKA jövőbeli szerepe, hogy hogyan is működik majd az önkormányzati színházak igazgatóinak kinevezése és még mindig nem kérdezték meg a szakmai szervezeteket a törvényjavaslatról. Emlékeztetésképpen felidézte, hogy a 2008-ban elfogadott előadó-művészeti szervezetektől szóló törvény elfogadását három évnyi szakmai egyeztetés előzte meg.

A színházas tüntetés szervezői: A kormány megijedt, de folytatjuk!
A szabad színházakért, a kultúra függetlenségéért tartott hétfői tüntetés szervezőjével beszéltünk, mit szólnak a végül benyújtott törvényjavaslathoz és hogy így megtartják-e a demonstrációt.

kiemelt kép: mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik