Kultúra

Nem szellemírónak tudhatók be Moliére művei

Két francia kutató egy új tanulmányban cáfolta azt a régóta terjedő elméletet, hogy Pierre Corneille volt Moliere „szellemírója”. A Science Advances folyóiratban publikált kutatásban leszögezik, hogy kétségtelenül maga Moliere volt a mesterművek szerzője.

Pierre Louys francia költő-író vetette fel egy 1919-ben született cikkében, hogy Pierre Corneille (1606-1684) írta az Amphitryont és más drámákat is, melyeket Moliere-nek tulajdonítanak. A gyanút a 2000-es évek elején nyelvész kutatók is felkarolták, akik azzal érveltek, hogy Corneille és Moliere stílusa annyira hasonló volt, hogy ez alapján akár Corneille is írhatta a műveket.

Florian Cafiero és Jean-Baptiste Camps, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) és az École nationale des chartes számítógépes nyelvészettel foglalkozó kutatói a szerzői hozzárendelés technológiáit használták az elmélet cáfolására. Ez a módszer az írás- és beszédmód jellegzetességeinek kiterjedt statisztikai elemzésére támaszkodik a szöveg szerzőjének azonosításához. Minden szerzőnek megvan ugyanis a speciális szókincse, jellemző rájuk a szó- és kifejezéskészlet, a nyelvtani szerkesztés. Még akkor is árulkodó ez a jellegzetesség, ha valaki megpróbálja tudatosan egy másik szerző stílusát másolni – ismertette a kutatást a phys.org tudományos portál.

A módszerrel megbízhatóan meg lehet állapítani például középkori szövegek szerzőit, de a titkosszolgálat is használja névtelen fenyegető levelet írók azonosítására. A két kutató három éven át elemezte Moliere, Pierre Corneille, Paul Scarron, Jean de Rotrou és Thomas Corneille 17. századi francia írók-költők szövegeit. Vizsgálták a rímeket, a nyelvtant, a szókincset és számos más nyelvi elemet. A példátlanul nagy kutatásban arra a megállapításra jutottak, hogy Moliere művei vitathatatlanul jellegzetesen különböznek bármely kortárs szerző szövegeitől, pont Pierre Corneille darabjai állnak tőle a legtávolabb és Scarron vagy Thomas Corneill munkái hasonlítanak leginkább az övéire.

Molière e-mail címét szerette volna megtudni egy román művészeti titkár
Nem médiahack, valóban nagy kutatómunkát végzett, hogy ráleljen a több mint 300 éve halott szerző e-mail címére.

(MTI)

Kiemelt kép: LEEMAGE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik