Kultúra

Első világháborús fotó került elő Hajós Alfrédról

A nem csak az első magyar olimpiai bajnokként, de építészként és más sportokban is maradandót alkotó Hajóst az olasz fronton fényképezték le.

A Guttmann Arnoldként született sportoló legnagyobb sikerét mindenki ismeri, hiszen ő volt az, aki az Athénban rendezett első újkori olimpián (1896) gyorsúszásban a világot meglepve nem csak 100, de 1200 méteren is legyőzte a vetélytársait, elhozva Magyarország első aranyérmeit.

Élete további alakulása azonban csak kevesek előtt ismert, hiszen a mindössze tizennyolc éves sportoló hazatérése után előbb az első magyar futballisták, valamint játékvezetők és szövetségi kapitányok egyike, később pedig sikeres újságíró és építész lett.

Tudta, hogy Hajós Alfréd nem csak úszóként, hanem építészként is elismert volt?
Az első magyar olimpiai bajnok tucatnyi ismert épülettel gazdagította az országot, sőt, építészként is nyert olimpiát!

A századfordulótól a Rákosi-korig tartó pályáját korábban hosszú cikkben, főbb műveit kiemelve mutattuk be, sőt, a magyar nemzeti stadion ügyéért tett erőfeszítéseiről, illetve az annak kapcsán kapott halálos fenyegetésről is megemlékeztünk.

Egy stadion miatt kapott halálos fenyegetést Hajós Alfréd
A nemzeti stadion ügyét évtizedeken át képviselő úszólegenda körül valósággal forrt a levegő.

Az életműnek persze jó eséllyel vannak még ismeretlen részei, melyekre a kutatók a különböző gyűjtemények és magángyűjtemények átfésülésével deríthetnek fényt. Fontos segítséget nyújthatnak ugyanakkor a régiségboltokba és antikváriumokba kerülő dokumentumok is – ennek tökéletes példája bukkant fel nemrégiben a Központi Antikvárium szakértői előtt:

egy, Hajóst az olasz fronton ábrázoló, 1917. májusában készült fotó.

Fotó: Központi Antikvárium

A papírlapra ragasztott fotón Hajós egy romos épület kapuja alatt áll, rég túl olyan fontos művein, mint a Református Egyház Zuglóban rejtőző zsinati központja (1908-1909), két, felső szintjeit mára elveszített miskolci palota, valamint a debreceni Arany Bika Szálló (1915).

A feleségnek, Blockner Vilmának (1888-1968) küldött lapon néhány soros, ceruzával írt felirat is olvasható:

In Namen deines Benjamins sendet Dir herzliche Küsse dein Alfred 917 V/14.,

azaz

Benjáminod nevében sokszor csókol Alfrédod, 917 V/14.

Benjámin személyazonosságát nem sikerült kideríteni, hiszen a pár egyetlen gyermeke, az élete jó részét Andrew E. Hargrave (1910-2000) néven, Skóciában leélt Hajós Endre András pedig mindössze hétéves volt a lap születésekor, és a számos családfát nyilvántartó Geni szerint a feleség rokonai közt sem volt ekkor Benjámin.

Nem ez volt az egyetlen, Hajóshoz köthető képeslap, ami idén kalapács alá került, hiszen a Darabanth Aukciósház több, egymást követő aukcióján, így a június 20-án zárult 348. Gyorsárverésen egy hét nappal később írt darab is felbukkant, rajta a sportolóként indult tervező nyolcéves fiának címzett soraival:

Kedves Bandi fiam! Az édes anyuka megirta, hogy Te már elkészültél a vizsgára, csak arra vársz, hogy én haza jöjjek… Hát bizony én nagyon szeretnélek látni Téged a vizsgán, mert tudom, hogy t. Rotter úrral szorgalmasan készültél s nekem nem kell miattad szégyent vallanom. Azért ne hanyagold el a dolgokat s tanulj tovább is a vizsgákig. Csókol szerető Apukád 918 V/21.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik