Mások vagyunk, másként közelítjük meg a dolgokat, különbözik az életről való felfogásunk. Talán csak a zene és környéke az, amiben egyetértünk. Már csak önérzetből sem hozzám fordulna segítségért.
Bródy János, 1984
1989-ben én jószerével azt sem tudtam, mi az az MDF… Na jó, akkor most elmondok valamit. Még abban az időben írtam neki egy levelet, amit biztosan el is tett, de mindent el fog követni, nehogy a tartalma nyilvánosságra kerüljön. Azt írtam neki, hogy nem tudom, mi következik, de kérem, az ellentétes gondolatainkat próbáljuk meg házon belül megbeszélni.
Szörényi Levente, 1995
Ők alkotják a legismertebb és sokak szerint legjelentősebb szerzőpárost a magyar könnyűzene történetében. Már az sem volna kevés, hogy ők ketten tették le a hazai rockzene alapjait, ők írták és játszották el az első magyar nyelvű beatszámokat; az Illés társadalmi jelentősége, a nemzedékük hangulatát megragadó dalok és a politikai töltetű szövegek azonban hamar szétfeszítették a szórakoztatóipari kereteket, a zenekar valóságos intézménnyé vált, amelyet hol szétverni, hol domesztikálni próbált a hatalom. Szörényi Levente és Bródy János az Illés feloszlása után sem hallgatott el, a nevük mögött tornyosuló megkerülhetetlen életmű jó néhány elemét még az is ismeri, aki nem tud róla.
A márkanév
Aki nem élte át, annak talán nehéz lehet megérteni, milyen elementáris hatása volt a rock and rollnak a hatvanas-hetvenes években, ahogy mai szemmel az is furcsa lehet, hogy fiatalok sokszor úgy viszonyultak a választott zenekarukhoz, mint a focicsapatok legelvakultabb fanatikusai. „A közönség számára ezek a bandák talán tényleg a pártokat testesítették meg: Omega-párt, Metro-párt, Illés-párt. Nagy ellentétek voltak ezek, még a magyar beaten belül is” – erősítette meg a legendát Szörényi Levente 2014-ben a Népszabadságnak.
Miközben ma már nem igazán törődünk azzal, hogy kinek a keze nyomát viseli egy popsláger, ebben a környezetben még nagy hordereje volt annak, hogy mely nevek szerepelnek zárójelben egy-egy szám mögött a lemezborítón. „A Szörényi-Bródy mint márkanév annyira működött, hogy a csak általam írt, és a stílusa miatt Levente által föl nem vállalt dalok esetében Szabolcs lett zeneszerzőként föltüntetve. Tényleg azt hittük magunkról, hogy egy olyan művészi és társadalmi képződmény vagyunk Magyarországon, mint amilyen a Beatles a nagyvilágban. Lennon-McCartney, Szörényi-Bródy” – mondta erről Bródy János két éve a Budapest Beaconnek.
Bródy megsértődik
Nem véletlen, hogy az első, mindkét fél által felemlegetett komolyabb karcolás is akkor esett a kapcsolatukon, amikor Szörényi 13 év után nem Bródyval, hanem Adamis Annával írt lemezt Kovács Katinak 1978-ban, habár a történetre teljesen másképp emlékeznek a felek. Bródy szerint Adamis beszélte rá Szörényit a lemezre, noha egészen addig volt köztük egy hallgatólagos megállapodás, hogy nem dogoznak másokkal. „Kezdetben még én is benne voltam a dologban, úgy volt, hogy a szövegek felét Ancsa írja, a felét én, már csak azért is, mert korábban viszont Katival én voltam, khm, közelebbi viszonyban, és én ismertem jobban (…) Nem esett jól, hogy Ancsa a lemezről kifúrt engem, és az is zavart, hogy Levente nem látott át rajta” – emlékezett Bródy.
„Bródy vetette fel hajdan, hogy írjunk lemezt Kovács Katinak, akivel akkoriban járt, aztán kihátrált a dologból. A lemezt végül Adamis Annával készítettük el, nagyon jó lett, de az Erdős Péter–Bors Jenő-páros elsüllyesztette” – idézte fel az esetet ezzel szemben tavaly a Vasárnap Reggelnek Szörényi, aki azt valószínűsíti, hogy a Kovács Katival időközben szakító szerzőtársa Koncz Zsuzsa, illetve vélhetően Erdős rosszallása miatt gondolhatta meg magát. „Tini az adott pillanatban begyulladt, nem mert Zsuzsa »ellen« lépni. Félt tőle. Én elhatároztam, hogy akkor is megcsinálom, hogy Bródy nélkül is tudok lemezt írni, és összeálltam Adamis Annával” – fogalmazott még 1984-ben Szilágyi János Köszönöm az interjút! című kötetében.
„Ez a vita a zenekar előtt zajlott, már-már úgy tűnt, feloszlunk. Ezután sokáig nem beszéltünk Leventével. A felvételekre sem mentem el, nem szerepeltem a lemezen, holott az egész zenekar közreműködött benne” – nyilatkozta ugyanitt Bródy.
Szörényi megsértődik
Szörényi viszont egy másik, két évvel későbbi ügyet vett igencsak a szívére, ahogy 2011-ben a Quartnak fogalmazott: itt kezdődött a látványos kettéválásuk Bródyval.
„Az volt a tervünk, hogy egy dupla albumban jelent volna meg a Bródy és az én akkori szólólemezem: a borító egyik fülében a Bródy-féle Hungarian Blues, a másikban a Hazatérés. Mindkettő lemez megjelent, de külön-külön. És kinek az áldásos tevékenysége következtében? Dr. Erdős Péter. Ott ültünk az asztalnál, soha nem felejtem el: »Minek ezt egy lemezbe belerakni?« És szimbolikusan egy éles késsel félbevágta ezt a dupla albumot. Itt kezdődött, és ez még csak 1980-ban volt! Ez a lépés elgondolkodtatta Bródyt. Nem akarom őt vádolni, de ez tény! Ha én Bródy János lennék, eszembe nem jutna Szörényi Leventéhez mérnem magam mint előadó. De ez megtörtént, lelki görcsök, gátlások, bármi lehet az oka, és én meg is értem, de nem biztos, hogy »cserébe« engem provokálni kell. Erdős Péternek ez a lépése felbátorította Bródyban a szólistát. Nem azt akarom mondani, hogy Bródy a színpadon kisebb jelenség, mint én, hanem abszolút szakmailag közelítek a témához. Egy példa: olyan zenekar, ahol Bródy a frontember és Szörényi penget mögötte nem volt, nem is lesz. Az ellenkezőjét viszont ismerjük.”
„Szerintem Leventének illene emlékeznie rá, hogy ő beszélt rá erre a szólólemezre” – mesélte Veiszer Alindának a Hír TV-n ugyanerről Bródy, aki szerint szerzőtársa nem akarta egyedül elvinni a balhét a Fonográf zenekar előtt, miután részben az első szólólemeze vetett véget az Illés működösének, Illés Lajos ugyanis nagyon zokon vette Szörényi önálló projektjét. Bródy nem tulajdonított akkora jelentőséget a Hanglemezgyár döntésének, hiszen a két album zeneileg eléggé különbözött, ráadásul így is mint két ikertestvér, egyszerre és egyforma borítóval jelent meg. Szörényit viszont nagyon is bántotta a dolog: „Bródy szerint én akkor megsértődtem rá, mert nagyobb sikere volt az ő lemezének, mint az enyémnek. Nem sértődtem meg. Pontosabban: nem azon. Az esett rosszul, hogy nem ragaszkodott a dupla lemezhez” – elevenítette fel az életrajzi könyvében (Stumpf András: Szörényi – Rohan az idő, Helikon Kiadó, 2015.).
Egyetlen dologban értettek csak egyet
Mindezt csupán azért idéztük fel, hogy lássuk, bár a Szörényi-Bródy viszályt általában a politikai nézetkülönbségekre vezetik vissza, a páros kapcsolata már korábban sem volt zavartalan.
„Nagyon sok ember nem gondolta ezt végig velünk kapcsolatban, mindenki csak a ’90-ben bekövetkezett úgynevezett politikai fordulatra próbálja datálni ezeket az eseményeket, amikor is a Bródy elkezdett piszkálni az újságban, hogy én »rossz társaságba keveredtem«. Én meg nem értettem, hogy mi a fenét akar tőlem. Egyszer még el is mondtam neki, hogy ide figyelj, a közönség virtuálisan már közös posztamensre rakott bennünket, miért akarsz te erről állandóan leszállni? Nyugodj bele, hogy ez a talapzat közös, és ne akarj erről állandóan lelépni, mert eltörik a bokád, viszont ott marad a cipőd, mint ötvenhatban a Sztálin-szobor csizmája a Hősök terén” – fogalmazott Szörényi a már idézett Quart-interjúban.
Hogy a rendszerváltás után ki és hogyan esett neki a közös talapzatnak, azt az alábbiakban igyekszünk pontosan rekonstruálni, az viszont biztos, hogy a „piszkálódás” Szörényitől sem állt távol, hiszen már harmincöt évvel ezelőtt sem tett lakatot a szájára, amikor szerzőtársáról kérdezte Szilágyi János.
Többek között elmondta Bródyról, hogy
- „én hülyének tartottam. Egyetlen dologban értettünk egyet: saját számokat kéne írni”;
- „könnyen befolyásolható ember, mert határozatlan”;
- „ha a magánéletemben problémáim vannak, nem számíthatok rá”;
- „csak arra koncentrál, hogy neki mindig mindene meglegyen, valamennyi elképzelése megvalósuljon, de amiért vállalni kell a felelősséget, amiért ki kell állni, abból igyekszik kimászni”;
- „zárkózott, magának való ember, akinek igazán nincsenek igényei”;
- „állandóan cigarettát kér másoktól, azzal a magyarázkodással, hogy le akar szokni. Pedig esze ágában sincs. Venni nem akar”;
- „úgy intézi a dolgait, hogy mindig más fizessen rá a kapcsolataira, véletlenül se ő”;
- „egyáltalán nincsenek barátai.”
Az interjú párjában Bródy kevésbé simfelte munkatársát, és kritikáját is inkább múlt időbe tette, mert mint magyarázta, „Levente azóta megváltozott, őt is meggyűrte egy kicsit az élet”.
De azért ő is elmondta, hogy sokáig zavarta Szörényi önzősége. „Hogy nem vette észre a körülötte levő embereket, nem befolyásolta, hogy azoknak is vannak vágyaik és elképzeléseik. Csak a saját útját volt hajlandó járni, s eközben rengeteg embert megsebzett, megbántott.”
Mindez elsősorban azért érdekes, mert 1984-ben járunk, nem sokkal a szerzőpáros legnagyobb sikere, a mai napig töretlenül népszerű István, a király bemutatója után, amelyre maguk is életművük csúcsaként, közös munkájuk esszenciájaként tekintenek.
Készül az új világ
„Valójában mindig is különböztünk. Ez nem is kérdés! Én úgy látom, így visszamenőleg, hogy a problémát az hozta ki, hogy nem az alkotási folyamatban éltük ki a gondolatainkat. A rendszerváltástól kezdve a média egyből lecsapott ránk. A Bródy vehemensen belevetette magát a politikába, és persze óhatatlanul felmerültek kérdések. Te így, te úgy!” – nyilatkozta Szörényi 2013-ban a Borsnak az évekig tartó mosolyszünet okairól.
Ugyanakkor bár Bródy kezdettől az SZDSZ, Szörényi pedig az MDF mellett tett hitet, ez a rendszerváltás utáni első két évben még nem lehetetlenítette el kettőjük kapcsolatát (igaz, eleinte még a két párt viszonya is kiegyensúlyozottabb volt). Sőt, szűk fél évvel a választások után jött az újabb nagy dobás: 1990. szeptember 15-én újra összeállt az Illés zenekar egy népstadionbeli óriáskoncertre, ami széles tömegeket hozott majdhogynem akkora lázba, mint maga a rendszerváltás. Bár a fellépők eleinte aggódtak amiatt, hogy nem tudják megtölteni a stadiont, ahol korábban még sose adott önálló koncertet magyar zenekar, az István, a király előadással felturbózott este valóságos népünnepéllyé vált, 80 ezer ember nézte végig a műsort, sőt, a hatalmas érdeklődésre tekintettel végül a főpróbát is nyilvánossá tették, azt 40 ezren látták a helyszínen.
A koncert után felmerült a folytatás lehetősége, „gondolkoztunk, hogy a megjelent kettőn kívül több dalt is írunk” – mondta erről Szörényi, ezek azonban nem születtek meg, amiben jócskán szerepet játszott az a miatti csalódottság, hogy a közönség szolid érdeklődést mutatott a koncerten eljátszott két új szám, az Új világ és a Kenyér és vér iránt.
Az MDF-logó tervezője énekelte el, hogyan kell az SZDSZ akarata szerint szavazni
Ha az Illés nem is aktivizálódott újra, a közös munka ekkor még nem szakadt meg, 1991 januárjában Szörényi a Magyar Fórumnak elmondta: „Nagyon komolyan dolgozunk Bródy Jánossal karöltve az Attila-darabon, melynek írói-dramaturgiai feladatait Nemeskürty István tanár úr vállalta magára.”
Áprilisban a Magyar Nemzetnek adtak páros interjút, ahol mindketten leszögezték, semmi gondjuk nincsen azzal, hogy társuk egy másik politikai párthoz húz. Mégpedig meglehetősen tevékenyen, ahogy Szörényi több ízben vitriolosan jellemezte, Bródynak a rendszerváltás környékén már a „Mérleg utca környékén forrott a levese, nagy elánnal járt a fővárosi szalonokba”, miközben ő Antall József kérésére örömmel bocsátotta az MDF rendelkezésére a sumer oratóriumához rajzolt jelképét, amiből Aba Sándor grafikus segítségével a párt tulipános logója lett 1989-ben.
Hogy a pártpreferenciának tényleg nincs igazán jelentősége kettőjük kapcsolatában, az már csak a ’89-es népszavazási kampány miatt is hihetőnek tűnt. A népszavazás ötlete ugyanis az SZDSZ-től származott, hogy keresztülhúzza az MDF és az MSZMP közvetlen elnökválasztásra vonatkozó terveit; a szabaddemokraták „négyigenes” kampányában Bródy is szerepet vállalt, a reklámfilmekben viszont Szörényi hangján csendült fel az Illés Igen című száma a SZDSZ madaras logója alatt.
Mint azonban Szörényi életrajzi könyvéből kiderült, a konzervatív művész nem szándékosan volt ilyen nagyvonalú.
„Ültem a stúdióban, elmélyülten kevertem valamit épp, Bródy pedig átlibbent valamelyik szabad demokratával. Foghegyről odavetette, hogy az Igen kellene egy reklámba, odaadjuk-e. Alig figyeltem oda, a keveréssel voltam elfoglalva, úgyhogy kicsit figyelmetlenül annyit mondta csak, hogy hát »persze«. Csak hadd dolgozzam. Amikor aztán láttam, hogy az SZDSZ az én hangommal kampányol a négy igen mellett, tajtékoztam. Ha rendesen megkérdeznek és átgondolom, nyilván nem adtam volna oda a dalt. Most már mindegy. Én még vagyok, az SZDSZ már nincs.”
Isten kardja kettévágja
Az előadás rendezője, Koltay Gábor 1992 januárjában jelentette be, hogy kitűzték az új Szörényi-Bródy rockopera bemutatóját, melyen „minden eddiginél nagyobb szabású és nagyobb méretű színházi-zenei produkciót” láthat majd a közönség 1993. szeptember 1-jén, a hármashatárhegyi repülőtéren, ahol akár százezer néző is összegyűlhet. A mű címe Attila, Isten kardja.
A bemutató helyszíne végül a Margitszigetre, időpontja augusztus 19-re került, az Attilából Atilla lett, a szövegét pedig végül nem Bródy János, hanem az MDF akkori ügyvezető elnöke, Lezsák Sándor írta meg.
Ha Levente jó dalokat és zeneműveket ír, akkor én azokhoz örömmel megírom a magam szövegeit. Igaz, azokhoz a szövegekhez, amelyeket Levente mostanában elmond, nem tudok zenét írni
– jelentette ki Bródy János ’92 július 26-án a rádió Gondolat – Jel című műsorában. A riporter, Győrffy Miklós az interjúban arról faggatta Bródyt, mit szól ahhoz, hogy Szörényi az utóbbi időben nagyon beleártakozott a politikába, lehetséges-e így együtt dolgozni, „tudnak-e még egyáltalán valamiről beszélgetni”.
„Szörényi Levente másképp nyilatkozik, mint ahogyan Bródy János hallgat” – hangzott el felvezetőben, és tényleg: noha visszaemlékezéseiben Szörényi arról beszél, hogy Bródy volt az, aki igazán aktívan politizált, és ő sosem mozgott olyan otthonosan az MDF berkeiben, mint Bródy az SZDSZ szalonjaiban, ebben az időszakban Szörényi mintha látványosabban exponálta volna magát a nyilvánosság előtt. „… már az Illés zenekar körötti laza baráti társaságban is akadt néhány okkultista fiú meg lány. Érdekes adalék – akkoriban szájról szájra járt ez a hír: – Szörényi Leventének többször azt jósolták, hogy jelentős személyiség lesz belőle. A kilencvenes évek tanúsítják: elhitte ” – írta kissé rosszmájúan Vámos Miklós Ha én Bródy volnék című könyvében (1994., Ab Ovo).
A jobboldali kormány pártján álló Szörényi ugyanis egyre gyakrabban hangoztatta az ellenzéki oldalon olykor felháborodást keltő véleményét közéleti kérdésekben. Újságcikkeket írt, kuratóriumi tagja lett a Nemzeti Alapítványnak, védnöke a Turulháza Alapítványnak, fővédnöke a szovjet csapatok kivonulását ünneplő Magyar Szabadság Napjának. A többek által MDF-ünnepnek titulált ’92-es gödöllői rendezvényén az István, a királyból is adtak elő részleteket, ott volt Bródy János is, amit ugyancsak felróttak neki az említett rádióinterjúban: „mindenféle, szélsőséges nemzeti érzést sugalló mű is megjelent abban a műsorban. Sokan azt kérdezték akkor: mit keres itt Bródy?”
Koltay Gábor alighanem erre is gondolhatott, amikor augusztus 7-én így nyilatkozott az Új Magyarországnak munkatársai egyre gyakoribb vitáiról. „Egyes »barátok«, sok esetben a nyilvános megnyilatkozás lehetőségével bírók mindent elkövetnek annak érdekében, hogy kijátsszák őket egymás ellen, végeredményben együttműködésüket ellehetetlenítsék.”
Szörényi mindenesetre nem hagyta szó nélkül a rádióban elhangzottakat, és nyílt levelet jelentetett meg az Új Magyarországban.
Kedves Tini!
Nem óhajtom az általad megválaszolatlan leveleim számát szaporítani, ezért a következő helyet üresen hagyom a papíron, lelkiismeretedre bízva, hogy megtöltöd-e azokkal a kérdésekkel, amelyeket normális körülmények között feltennék Neked.
?
?
?
…végül is nem az a baj, ha valaki másként gondolkodik (mihez képest?), hanem ha állásfoglalásával az időnként felmerülő tudatos ferdítést veszi inkább pártfogásába.
Még mindig reménykedem, hogy élő példa maradunk a nemzet előtt!
Különös helyzet alakult ki tehát, hiszen mialatt a két beatlegenda az újságban üzengetett egymásnak, elvileg együtt dolgoztak nagyszabású színpadi művükön, amelynek már a bemutatóját is kitűzték.
1992. december 22-én aztán újságírói kérdésre Szörényi bejelentette, hogy ellehetetlenült a közös munka. „Nem dolgozunk együtt, de erről nem nagyon akarok beszélni. Elégedjünk meg annyival, hogy mára kiderült, »Atilla-témában«, abban, amit egy ilyen darabban gondolni és létrehozni lehet, ő igazából soha nem akart részt venni. Ez mára teljes mértékben világossá vált előttem.”
Érdekes, hogy éppen ezen a napon, miközben a sajtó már egy ideje tele volt a kettőjük közti politikai feszültséggel, újra egy színpadra állt (illetve ült) az Illés zenekar, és egy kevésbé közismert, szűk körű, beszélgetős karácsonyi koncertet adtak a Fővárosi Művelődési Házban, az egykori Illés-klub helyszínén.
A felvétel alapján úgy tűnt, az este jó hangulatban telt, egy két évvel későbbi HVG-interjúból mégis az derült ki, hogy Bródyban keserű szájízt hagyott a nosztalgiázás.
„Úgy tudtam, az egykori Illés Klub tagjai lesznek a meghívottak. Előadás előtt vettem észre, hogy nagy számban gyülekeznek az akkori kormánypárti politikusok, a régi klubtagok közül pedig alig láttam egyet-kettőt. Az előcsarnokban Magyar Fórumot osztogattak, amiben Levente leírta egy látomását: a keresztelkedése előtt álló Istvánnal beszélgetett, aki elárulta neki, hogy Imre fiához írt intelmei közé utólagos hamisítás folytán került az a passzus, hogy az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő, és hogy a jövevényeket gyámolítani kell. Az volt életem egyik nagy csalódása, amikor rájöttem, hogy a dalaimat oly kitűnően éneklő Levente nem mindig értette meg miről szól a dal.”
Hogy ez a megjegyzés mennyire fájhatott Szörényinek, azt sejteti, hogy még tíz évvel később is szóba hozta egy tévéinterjúban.
Szörényi több alkalommal elmondta, hogy Bródy volt az, aki kifarolt az Atillából, „nem akarta MDF-es kampánydarabhoz adni a nevét, azt hiszem” – magyarázta lakonikusan az életrajzi könyvében.
Bródy később nem tagadta, hogy ez is szerepet játszott, azonban akkortájt másképpen indokolta a történteket „Olyan helyzetbe kerültem, hogy nem lehetett más választáson, mint lemondani a munkáról. Levente kezdett el szövegeket írni és nekem csak a visszavonulás maradt” – mondta 1993 májusában a Népszavának, 1995-ben pedig ezzel toldotta meg a Kurírnak: „Levente véleménye alapvetően különbözött az én elképzelésemtől. Olyan makacsul ragaszkodott a saját felfogásához, hogy abban az időben reményem sem volt arra, konszenzusra jussunk. Ráadásul még az MDF kormányzati idejében, a választások előtt akarták bemutatni a darabot, s azt hiszem, erre nem kizárólag művészi szempontok késztették az alkotókat.”
Azt Koltay Gábor is elmondta korábban, hogy „Szörényi Levente rendkívül kiterjedt kutatásokat folytat, könyvtárnyi anyagot olvasott el és jegyzetelt ki”, és a zeneszerző is gyakorta beszélt ekkortájt arról, hogy határozott elképzelése volt nemcsak a zenéről, hanem a mű eszmei mondanivalójáról, illetve Attila történelmi szerepéről is.
Kutatásai alapján nemcsak arra jutott, hogy a hun király neve egy t-vel és két l-lel írandó, hanem felállította azt a hipotézisét is, miszerint Attila az európai gondolat előfutára volt, aki azért küzdött, „hogy az óceántól legalább az Urálig egységes kulturális és gazdasági együttműködés jöjjön létre”.
Szembetűnő a változás, ha ehhez képest felidézzük, hogyan született meg az István, a király egy fontos mozzanata: „Komoly fejtörést okozott például, hogy ki vigye el a balhét. Mármint Koppány felnégyelését. Emlékszem, a Marx téren a taxiból kiszállva határoztuk el Tinivel, hogy a legjobb, ha az egész balhét Sarolt nyakába varrjuk” – emlékezett Szörényi ’98-ban a Népszabadságban.
Te kit választanál?
Koltay korábban idézett mondataival összhangban Szörényi és Bródy is úgy emlékeznek vissza, hogy a rendszerváltás környékén sokan próbálták összeugrasztani őket.
Érdekes ugyanakkor, hogy akkoriban mindketten úgy látták, a másik volt az, aki letért a közös útról.
„Itt születtünk a Kárpát-medencében, s a zenében és szövegben megfogalmazott véleményünknek is ezt kellett tükröznie. Ettől voltunk, és ettől vagyunk az emberek emlékezetében a mai napig is mások, mint a többiek. Ugyanakkor rendkívüli módon sajnálom, ha valakit valamivel annyira megijesztenek, hogy erről lemond. Ez számomra olyan, mintha disszidálnom kellene. Nem tudom elképzelni, hogy az ember – a maga öntörvényű fejlődésében – nem azt képviseli tovább, amit addig csinált, hanem valami homlokegyenesen mást” – mondta Bródyról Szörényi (1992., Új Magyarország), hozzátéve azt is: „Amennyire az elmúlt huszonöt év alatt őt megismertem, valamint közös munkáink alapján is legfeljebb az MDF liberális szárnyában tudtam volna őt elképzelni.”
Bródy elvesztette a józan eszét, pedig volt neki
– foglalta össze kicsit nyersebben 2009-ben a TV2 Húsz év című műsorában.
„Nem hiszem, hogy Levente úgy gondolkodnék, mint néhányan azok közül, akik között ő most időnként feltűnik” – így Bródy a 168 Órának 1992-ben, három évre rá pedig már konkrétabban fogalmazott a Kurírnak: „Leventét egyre inkább a párt jobb szélén fedeztem fel nyilvános rendezvényeken, Csurka István társaságában. Ez számomra elfogadhatatlan volt. Nem is értettem, mit keres Levente abban a társaságban, ahol a rockzenét is nemzetidegen, kozmopolita kultúrának tartották.”
Szörényi szerint viszont Bródy volt az, aki „idegen érdekek” eszközévé vált. „Komoly érdekek fűződnek ahhoz, hogy azok az országok, amelyek évtizedekig ették a bolsevizmus keserű kenyerét, csak látszólagos szabadságot nyerjenek. Így könnyebben besorolhatók az idegen érdekeknek megfelelő világba. Mi ennek a folyamatnak picinyke leképződése vagyunk. A mi együttműködésünk, közös programunk egyesek szemében szálka volt. S mivel erről a programról az egyik felet nem lehetett lebeszélni, mert már »széllel szemben« is meg lehetett állapítani róla, hogy nem tudja lekaparni magáról a szűrmellényt, ezért nem tehettek mást, igyekeztek leválasztani mellőle a másikat, akire szükségük volt. És akire – szomorúan mondom ki, mert nem kéne, hogy így legyen – ösztönösen számíthattak” – fejtegette 1994-ben a Pest Megyei Hírlapnak, eszmefuttatása végén kifejezve azon reményét, hogy Bródy Jánosnak nem fog sikerülni a „célzatos hangsúlyeltolás” és a „múlt torzítása”.
Súlyos figyelmeztetés a mának
Bródy kiszállása után 1993 januárjában előbb az jelent meg a Vasárnapi újságban, hogy Szörényi kutatásai alapján egyedül írja meg az Atillát, majd februárban a Kurírban már az, hogy Nagy Feró lesz a szövegíró. Szörényi 1995-ben ezt cáfolta a Kurírnak („slágerszerzők itt nem jöhettek szóba” – mondta), Nagy Feró viszont megerősítette: „Korábban valóban úgy volt, hogy én írom a szövegeket. Ezt Szörényi Levente találta ki, s nekem két-három hónap kellett volna, hogy elmélyüljek a témában. Ha nagyon erőlködöm, sikerült is volna, de a témáról, a történelmi részéről keveset tudtam. Levente szemrehányást is tett, miért nem írok” – fedte fel a Beatrice frontembere, hogyan halt el ez az elképzelés.
Végül május elején jelentették be az alkotók, hogy a dalszövegeket Lezsák Sándor írja meg.
Bródy János a Vasárnapi Hírektől tudta meg a hírt, amit így kommentált a lapnak: „Nagyon sajnálom, hogy régi szerzőtársam olyan helyzetbe hozott, hogy én ezt a darabot nem írhattam meg.
Nem is értem igazán, kinek vagy minek a befolyása alá került, de remélem, hogy előbb-utóbb őszintén el fogja mondani.
„Én akkor begurultam egy kicsit Bródyra, és poénból mondtam Lezsáknak a Bem téren (itt volt az MDF székháza), hogy legyen ő a szövegíró. Gondolni sem mertem volna, hogy elvállalja” – nyilatkozta Szörényi 2015-ben a Magyar Narancsnak.
Lezsák némiképp másként emlékezett erre 1993-ban a Népszabadságnak. „Húzódoztam a munka elvállalásától, mert bennem a Szörényi-Bródy szerzőpáros mítosz. De Levente ragaszkodott hozzám” – mondta. Kiderült az is, hogy bár a közös munkát december végén kezdték, Szörényi kívánsága az volt, hogy ezt csak hónapokkal később hozzák nyilvánosságra, elkerülendő „a különböző megjegyzéseket”.
A megjegyzések persze érkeztek is szép számmal, az Atilla teljes mértékben a politika értelmezési körébe került, az ellenzéki sajtó kurzusdarabnak, MDF-szertartásnak, ideológiai nagyberuházásnak titulálta az előadást, bőségesen felhánytorgatva a gigantikus margitszigeti produkció egekbe szökő költségeit. Lezsák ugyan cáfolta azt a hírt, hogy a Lakitelek Alapítvány kétszázmillió forinttal támogatta a rockopera bemutatását, ám az alábbihoz hasonló nyilatkozatai nyilván nem vették elejét, hogy az Atillára programdarabként tekintsenek:
„A jelenünk számára nagy tanulság, hogy Atilla birodalmát nem idegen zsoldosok verték szét, hanem a belső ellenség. Envére tört Atillára. Ez súlyos figyelmeztetés a mának” – mondta az Új Magyarországnak.
„Azt már látom, hogy a pártsemlegességet, amely cél volt, nemigen sikerült fenntartani” – állapította meg a bemutató előtt keserűen Bródy.
A következő részben felidézzük, Bródy János számára mi jelentette az igazi töréspontot kettőjük kapcsolatában, hogyan osztotta ki őt Szörényi Levente egy sorosozós levélben, és hogyan állhatott újra össze a legendás szerzőpáros a válogatott szidalmakat követően.
Kiemelt kép: Urbán Tamás / Fortepan
