Kultúra

Roman Polanskit ismét nemi erőszakkal vádolják

Egy fotós állítja,: 18 éves korában bántalmazta és megerőszakolta őt a rendező.

A Le Parisien francia lapnak nyilatkozott egy Valentine Monnier nevű fotós, aki azt állítja, hogy 18 éves korában megerőszakolta a rendező. Akkor nem tett feljelentést, az ügy mára elévült, de pár nappal Roman Polanski Dreyfus-ügyről készült J’accuse (Vádolom) című filmjének bemutatója előtt szeretett volna kiállni a nyilvánosság elé. Monnier azt mondta, hogy nem álltak semmilyen viszonyban az akkor negyvenes éveiben járó rendezővel.

Az egész nagyon erőszakos volt, egy síelés után, a (svájci) Gstaadban található házában történt. Megütött, addig vert, amíg meg nem adtam magam neki, és akkor mindenféle borzalomnak vetett alá

– írja az MTI a napilap alapján.

Polanski ügyvédje, Hervé Temime úgy fogalmazott, hogy a rendező határozottan vitatja az erőszakról szóló vádakat, ráadásul a hatóságok nem is értesültek hasonló ügyről 44 évvel ezelőtt.

Ez messze nem az első eset, hogy Roman Polanskit erőszakkal vagy zaklatással vádolják. Az Egyesült Államokban 1977 óta van ellene elfogatóparancs érvényben egy akkor 13 éves lány megerőszakolásáért. Először Polanskit drog hatása alatt lévő kiskorú megerőszakolásával vádolták, de a bíróval kötött alku után tiltott szexuális kapcsolatért ítélték el, amit Polanski beismert. Három hónapra ítélték, de 42 nap után hazaengedték. Ekkor értesült, hogy újra akarják tárgyalni az ügyét, így Franciaországba menekült egy jóval komolyabb börtönbüntetés elől.

Az utóbbi években és a Harvey Weinstein elindította szexuális zaklatásos botrány kapcsán Polanski ellen újabb nők szólaltak fel. A 2010-es Cannes-i Filmfesztiválon Charlotte Lewis színésznő állította, hogy még 16 éves korában, egy 1983-as castingon zaklatta a rendező. Egy Robin néven nyilatkozó nő pedig 2017-ben állította, hogy 1973-ban, 16 éves korában bántalmazta.

Ugyanebben az évben Renate Langer tett feljelentést, miszerint Roman Polanski 1972-ben a gstaadi házában erőszakolta meg az akkor 15 éves lányt. A svájci hatóságok elévülésre hivatkozva végül nem emeltek vádat. A #MeToo-botrány alatt az amerikai filmakadémia kizárta a tagjai közül az Oscar-díjas Polanskit.

Kiemelt kép: Pascal Le Segretain/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik