Kultúra

Budapesten lép fel Sinead O’Connor

Decemberben, az Akváriumban lép fel Sinead O’Connor, aki négy év kihagyás után ismét turnéra indul. A Grammy-díjas ír énekes-dalszerzőt december 9-én, a NagyHallban hallhatja majd a közönség. Az 1966-ban született Sinead O’Connor 1987-ben, huszonévesen robbant be a köztudatba The Lion and the Cobra című albumával, amit saját maga producereként rögzített, a felvételek alatt pedig épp első gyermekét várta. Ezt követte 1990-ben a Nothing Compares 2 U című Prince-dal feldolgozása, amivel azonnal a slágerlisták élére ugrott, és egyből világszinten elismert énekesnővé vált.

Az azóta eltelt csaknem három évtized alatt számtalan stílusban kipróbálta magát, az ír folktól a reggae-n át az alternatív rockig. Sinead O’Connor közismerten erős véleménnyel bír mind társadalmi, mind vallási, mind emberjogi kérdésekben. 2018-ban muszlim vallásra váltott és nevet is változtatott.

A budapesti koncerte jegyek október 29-től kaphatók itt.

Sinead O'Connor többé nem akarja fehér emberekkel tölteni az idejét
Bevallása szerint soha nem gondolta, hogy valaha is így fog érezni.

Kiemelt kép: FRED TANNEAU / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik