Kultúra

Demjén Ferenc nagy erőkkel készül decemberi nagykoncertjére

December 30-án, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Demjén Ferenc, betegsége óta először. Demjén az Instagramon jelentette be sztárvendégeit, akik Balázs Fecó, Kóbor János, Révész Sándor és Závodi János lesznek.

Rózsi számára fordulópont a sztárvendégek bejelentése. Lélekben már a decemberi próbákra készül […] Orvosai rábízták a döntést. Azt nem tudni, ülve vagy állva énekel-e majd, de sok idő van még december 30-ig

– mondta el a Blikknek a zenész egy ismerőse.

Először szeptember elején telefonált, de akkor még csak érdeklődött, aminek két oka volt. Egyrészt akkor még nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy a rehabilitációja milyen ütemben halad. És ez a bizonytalanság a hangján is hallatszott. Másrészt két éve meg akart volna hívni, de megértette, csak az Omegával szeretek színpadra lépni. Ráadásul, amikor hívott, már készültünk a november 8-i Aréna-koncertünkre. Ezúttal viszont hangsúlyozta, az idei buli különösen fontos neki, és erre már nem tudtam nemet mondani. Barátként tisztelem Rózsit, és azért fogadtam el a meghívását, hogy tudja, számíthat rám

– mondta el Kóbor János.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Köszönet a Barátaimnak, akik velem lesznek December 30-án az Arénában.

Demjén Ferenc (@demjenferenc_official) által megosztott bejegyzés, Okt 19., 2019, időpont: 8:59 (PDT időzóna szerint)


Demjén Ferenc májusban került kórházba, amikor kontrollvizsgálatra ment korábbi csípőműtétje miatt és váratlanul rosszul lett, majd kiderült, agyérgörcse volt.

Frenreisz Károly szerint Demjén Ferenc már jobban van
Bár a többit igen, decemberi Aréna-koncertját nem fújták le.

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.