Ha valaki már kisgyerekként kimagaslik a kortársai közül, majd tüntetően fiatalon az üzleti világ csúcsára jut, és ott is marad évtizedeken át, akkor annak az embernek az agya mégiscsak valahogy máshogyan lehet huzalozva, mint az átlagembereké – legalábbis így gondoljuk mi, laikusok, és alighanem ebből a feltételezésből indult ki Davis Guggenheim is, aki a Netflix új Bill Gates-dokusorozatát rendezte. A sorozatnak nevezett, valójában nagyon hosszúra nyúlt és három részre darabolt film, amely az Inside Bill’s Brain: Decoding Bill Gates címet kapta – és amely a Netflix lokalizációs törekvéseinek részeként, a rémes magyar címadások hagyományát átvéve magyarul a Minden, ami Bill Gates címen fut – azonban csak részben tartja be címbeli ígéretét. A filmidő java részében nem Gates elméjének működéséről beszél, sokkal inkább aktivistáskodik, még ha olyan társadalmi ügyek kapcsán is, amelyek Gatesnek is fontosak.
A minisorozat ugyanis dokumentumfilmektől szokatlan formát választott: gyakorlatilag két párhuzamos film ez, melyeket valamely, néha egészen nehezen felfedezhető vezérlő elv mentén egymás mellé vágtak. Az egyik szál tiszta ügy: Bill Gates portréfilmje ez, melyben nagyjából (!) lineárisan végig haladunk Gates életének fontos állomásain a gyerekkortól a jelen felé haladva. A másik, ugyanennyire fontos, sőt, néha hangsúlyosabbnak tűnő szál azonban a társadalmi felelősségvállalásról szól, és a Gates házaspár nevével fémjelzett alapítvány munkájáról szól, konkrétabban három fontos problémáról, melyek megoldásán Gatesék dolgoznak. Az első rész a harmadik világban máig gyerekek millióinak halálát okozó hiányos szennyvíz-elvezetési módszerek modernizációjával foglalkozik – magyarán a hagyományos angol vécé megújításával, azzal, hogy értékes ivóvíz és energia pazarlása és dollármilliókba kerülő szennyvízrendszerek kiépítése nélkül is működő vécéket fejlesszenek és tegyenek elérhetővé Afrika országaiban. A második részben a fókusz az alapítvány a gyermekbénulás megfékezését célzó munkájáról szól, a harmadik pedig környezetkímélő és biztonságos atomenergia-felhasználási módszerek megtalálásáról. Csupa fontos téma, amiről valójában a rendező – aki korábbi munkáival is fontos ügyekre hívta fel a figyelmet – beszélni akar, és Bill Gates szinte csak ürügy ahhoz, hogy ezt megtehesse. Nem mintha ez annyira nagy baj lenne, a dokumentumfilmeknek mindig megvolt ez a társadalmi felelősségvállalási szerepköre, csak éppen időről időre eltéríti a tárgytól a nézőt, aki esetleg tényleg Gates mélységeire kíváncsi.
Bill Gates ugyanis, bár az egész világ ismeri a nevét és mesés gazdagságát, sosem volt az a kimondottan reflektorfényben élő ember, nem tündökölt fényűző luxuspartikon kokaint szippantva szupermodellek köldökéből – vagy legalábbis igen jól titkolta. De ha Guggenheim dokujának csak töredéke is igaz, akkor könnyen elképzelhető, hogy Bill Gates valóban nem volt soha extravagáns aranyifjú, inkább egy kivételesen jó képességű fiatalember, aki elég lehetőséget kapott ahhoz, hogy képességeit fejlessze, szenvedélyesen érdeklődő természete pedig, ötvözve vele született – és családja által is erősített – munkamániájával, valamint azzal, hogy jó időben volt jó helyen, a csúcsok csúcsára emelte. A sorozatot nézve – és lehámozva róla A Fontos Ügyek hatásvadász képsorait és ügyes kis animációit – legalábbis az az érzésünk, hogy nincsen nagy titok. Még kicsike titkok sem nagyon akadnak. És amikor megérzi a néző, hogy a hagyományosan zseninek tartott Gates valójában mennyire „csak” egy meglehetősen szerencsés szótári geek – értve ez alatt a szenvedélyes, széles körű és mélységi érdeklődés képességét, ami a geekek definiáló sajátossága –, az sokkal hatásosabban teszi szimpatikussá Gates alakját, mint ezer ömlengő kortárs szirupos méltatása, amit annyira szeretnek a hasonló filmekben.
Persze igazán negatívan itt sem nyilatkozik senki, emellett, bár kétségkívül fontos témákra irányítja a fókuszt, nehéz lerázni az érzést, hogy a sorozat a Bill és Melinda Gates Alapítvány imázsfilmje is, ám a karakter árnyoldalai, a szinte beteges munkamánia, a rengeteg elvárás, amit kollégái és családtagjai felé támaszt, azért feldereng, ahogy Gates eredendő zárkózottsága is, ez pedig némiképp kiegyensúlyozza az összhatást. Az sem feltétlenül fest pozitív képet, hogy mennyire a szakmai jótékonysági munkán van a film fókusza, sosem a családon, az emberi kapcsolatokon – amikor mégis felvillannak ezek a vonások, hirtelen sokkal erősebb lesz a film, és sokkal emberibb Gates karaktere is, ám ebből nem kapunk sokat, ami miatt autoriter, megszállott és kissé embertelen figura hatását kelti.
A film csapongása frusztráló: ha Gates elméjének száz szálon futó és ezres fordulatszámon pörgő működését akarta modellezni a rendező, akkor sikert aratott, mert a sorozat annyit váltogat, és néha olyan hirtelenséggel az életútról az aktuális projektekre, majd vissza, hogy abba bele lehet szédülni. A sorozat egyik legbeszédesebb pontja éppen ezt húzza alá: a feleség, Melinda Gates megállíthatatlan nevetőgörcsöt kap, amikor meghallja, hogy a sorozat címe Inside Bill’s Brain, azaz tükörfordításban kb. Bill agyán belül, ugyanis szerinte ott olyan káosz és rendetlenség uralkodik, hogy ő aztán nem szívesen menne be oda. Ez a csapongás, amit a film formátuma leképez, magával még valamit, amit aligha szándákosan csinált a rendező: attól, hogy ilyen gyakran váltogat a történet, nem tud végigfutni egy egységes érzelmi íven, a csúcspontok megtörnek, a megrendülések, katarzisok elmaradnak, ami némiképp ridegnek és felszínesnek mutatja ezt a cseppet sem rideg és felszínes embert.
Az Inside Bill’s Brain szeptember 20-a óta nézhető a Netflixen magyar felirattal is. 3 rész, 55 perces epizódokkal. 24.hu: 8/10
Kiemelt kép: Saeed Adyani / Netflix
