Botrányosnak tartják albán és bosnyák politikusok, valamint néhány írótársa, hogy a Nobel-bizottság Peter Handke osztrák írónak ítélte az irodalmi Nobel-díjat. Edi Rama albán kormányfő a Twitteren azt írta, sose gondolta volna, hogy hányni lenne kedve egy Nobel-díjtól.
Mivel az erkölcsi tekintélyként számon tartott Nobel-bizottság ezt a szégyenletes döntést hozta, úgy tűnik, a szégyen is értékké vált. Nem lehetünk ilyen érzéketlenek a rasszizmussal és a népirtással szemben.
Botrányosnak nevezte a döntést Sefik Dzaferovic is. Bosznia-Hercegovina elnökségének bosnyák tagja szerint a Nobel-bizottság teljesen elveszítette erkölcsi érzékét.
Szégyen, hogy a Nobel-bizottság könnyedén szemet hunyt afölött, hogy Handke igazolni próbálta és védelmébe vette Slobodan Milosevicet és hóhérait, Radovan Karadzicot és Ratko Mladicot, akiket az ENSZ bírósága a legsúlyosabb háborús bűnök, a többi között népirtás miatt ítélt el
– irta a boszniai muszlim politikus.
A szervezet egyik tagja közölte, a döntés „sértő”, fájdalmat okoz nekik, akik fiaikat, férjeiket, fivéreiket veszítették el. A bizottságnak „tudnia kellett volna, ki ez az ember”.
A Ratko Mladic parancsnoksága alatt álló boszniai szerb erők több mint 8 ezer bosnyákot mészároltak le 1995-ben Srebrenicában. A második világháború óta ez volt a legszörnyűbb európai háborús bűntett. A nemzetközi jog népirtásnak tekinti – idézte fel az MTI.
Nézetei miatt pályatársai is bírálták Handkét. Salman Rushdie az osztrák írót 20 éve Az Év Nemzetközi Marhája díj legnagyobb esélyesének nevezte, amiért az osztrák író támogatásáról biztosította és igazolni próbálta Milosevic „népirtó rezsimjét”, és emellett most is kitart. Az író nagy nyilvánosság előtt beszélt arról, hogy a szarajevói muszlimok magukat gyilkolták le, miközben a szerbeket okolták ezért, valamint a srebrenicai népirtást is tagadta. Handke többször meglátogatta Milosevicet hágai börtönében, 2006-ban pedig a temetésén is részt vett.
Slavoj Žižek szlovén filozófus, Handke régi kritikusa a Guardiannak a következőt mondta:
Handke 2014-ben a Nobel-díj eltörlését kérte, mivel arra az irodalom hamis kanonizálásaként tekintett. A tény, hogy megkapta, mutatja azt, hogy igaza volt. Ez Svédország ma: a háborús bűncselekmények mentegetője Nobel-díjat kap, miközben az ország teljes mértékben részt vett korunk igazi hőse, Julian Assange karaktergyilkosságában. A reakciónknak a következőnek kellene lennie: nem Handkének adni irodalmi Nobelt, hanem Assange-nek Nobel-békedíjat
Jennifer Egan, a PEN America elnöke elképesztőnek nevezte, hogy a Nobel-bizottság egy olyan írót választott,
aki arra használja a nyilvánosságot, hogy megkérdőjelezzen történelmi tényeket, és népirtást elkövető embereket mentegessen. (…) A növekvő nacionalizmus, az egyre több tekintélyelvű vezető és az egyre terjedő hamis hírek világában az irodalmi közösség ennél jobbat érdemel.
Árulkodó, hogy Szerbia örömmel fogadta Handke elismerését. Az osztrák író 2015 óta Belgrád díszpolgára. A szerbek tiszteletét azzal vívta ki, hogy 1999-ben ellenezte és később is élesen bírálta, hogy a NATO légicsapás-sorozatot indított Jugoszlávia ellen, hogy ezzel vessen véget Slobodan Milosevic elnök koszovói albánok ellen folytatott erőszakkampányának. Handke 2006-ban beszédet is mondott Milosevic temetésén, tragikus sorsú embernek nevezte.
A szerb közszolgálati tévének egy interjújában úgy fogalmazott:
azok, akik lebombáztak és meggyilkoltak több ezer embert, nem tartoznak Európához és a Föld nevű bolygóhoz.
Kiemelt kép: MTI/AP/Francois Mori