Felnőttkorom kezdetétől folyamatosan úgy élek, hogy állandóan csak elmegyek onnan, ahonnan egy idő után úgy érzem, hogy el kell mennem – mondja Krasznahorkai László a Magyar Narancsnak adott interjúban.
Egy darabig ezt Magyarországon csináltam, 1987 után a világban, és így van ma is. Nem egy édes, idilli paradicsomban ülök ott, ahol épp lakom, hanem csak egy olyan helyen, ahol átmenetileg épp kibírom, és ahonnan megyek tovább.
Az idei irodalmi Nobel-díj egyik esélyeseként is emlegetett 65 éves író hozzáteszi, az, hogy a menekültkérdés most politikai kérdés lett, számára semmit sem jelent. „A menekülés számomra mindig egy emberi állapot volt, az egyik emberi létforma.”
Viszont mélyen együttérez a menekültekkel, és azt mondja, „aki nem így van ezzel, annak a szíve leállt.”
Arra a kérdésre, hogyan tüntet – tüntet-e egyáltalán – a művész, azt a választ adta:
Én azt sem értem igazából, hogy ha művész, akkor miért tüntet. Tüntessen a verseivel. Tudom, hogy minden politikus álma, hogy a művészek így beszéljenek, de hát történetesen most megengedem magamnak, hogy leszarom, mit gondol egy politikus. Hogy ez neki jó, vagy nem jó. A művész szabadsága nem választás kérdése, és ennek nagy ára van.
A 2015-ben Man Booker-díjat nyert Krasznahorkai László új regénye, a Mindig Homérosznak a napokban jelenik meg. A Báró Wenckheim hazatér című regénye pedig bekerült az amerikai Nemzeti Könyvdíj szűkített listájára.
Kiemelt kép: AFP
