Kultúra

Krasznahorkai regénye bekerült az amerikai Nemzeti Könyvdíj szűkített listájára

Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér című regénye is továbbjutott az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerés, a Nemzeti Könyvdíjra jelölt könyvek szűkített, öt címet tartalmazó listájára is az idegen nyelvről angolra fordított művek újonnan létrehozott kategóriájában.

A 2016-ban megjelent regény, melyet Ottilie Mulzet fordított angol nyelvre, szerepelt a jelöltek szeptember 17-én közzétett „hosszú”, 10-es listáján, győztest november 20-án hirdetnek. Krasznahorkai egy arab (Khaled Khalifa: Death Is Hard Work), egy ruandai (Scholastique Mukasonga: The Barefoot Woman), egy japán (Ogava Joko: The Memory Police) és egy finn (Pajtim Statovci: Crossing) szerzővel áll versenyben az idén 70. alkalommal odaítélt díjra az új kategóriában.

Az évente több kategóriában kiosztott National Book Awardot a második legjelentősebb irodalmi elismerésként tartják számon a Pulitzer-díj után az Egyesült Államokban. A Nemzeti Könyv Alapítvány fikciós, nem fikciós, költészeti, ifjúsági és – tavaly óta – idegen nyelvről fordított kategóriában hirdet győztest szakmai testületek véleménye alapján 10 ezer dolláros pénzjutalommal párosuló díjat 1950 óta ítélik oda.

(MTI)

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik