Kultúra

Az országos gyűjtésen megismert Zente volt Mága Zoltán pécsi koncertjének díszvendége

A koncertturné eseményein furcsamód mindig felvonulnak a Fidesz helyi jelöltjei.

Pécsen folytatódott Mága Zoltán százállomásos templomi jótékonysági koncertsorozata péntek este. A szervezők közleménye szerint az est díszvendége az a másfél éves bükkösdi kisfiú, Zente volt, akinek a gyógykezeléséért az egész ország összefogott, sikerrel. Zente gyógykezelésére Mága Zoltán és Mészáros Lőrinc is komoly pénzt adományozott. A kisfiú biztos élvezte a koncertet, ezzel együtt sem túl elegáns, hogy gyakorlatilag a kampány véghajrájába keverték bele: Mága turnéja hatalmas mennyiségű közpénzből fut, és rendszeresen képviseltetik magukat a választási kampány fideszes jelöltjei is a koncerteken.

A jótékonysági turné tavaly március 19-én Marosvásárhelyről indult, bejárja a teljes Kárpát-medencét, a koncerteket Erdély, Felvidék, a Vajdaság és Magyarország katolikus, református és evangélikus templomaiban, zsinagógáiban tartják, eddig mintegy ötvenezer néző látta a műsort, a bevételből pedig a szervezők közleménye szerint több száz millió forint értékben adtak segítséget. A koncertsorozat szombaton Budapesten folytatódik.

Kiemelt kép: Mónus Márton / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik