Csíkszentmihályi
A magyar panaszos nemzet, negatívak vagyunk, rosszkedvűek, az öngyilkosságok számában is élen járunk – tudjuk ezt. Milyen érdekes, hogy mégis éppen egy magyart ünnepel a világ a pozitív pszichológia egyik, néhány pályatársa szerint egyenesen a legnagyobb szaktekintélye. Persze ő maga nem lepődne meg a dolgon, ismert jelenség a pszichológiában, hogy ha nem azt másoljuk, amit gyerekkorunkban magunk körül látunk, akkor a szöges ellentétét.
Nem csoda: korán megtapasztalta az élet sötét oldalát, hiszen amikor 1934. szeptember 29-én megszületett, Európát már javában fenyegette a fasizmus és a nácizmus, nem sokkal később pedig kitört a világháború. Egyik bátyját elvesztette a háború nyomán, a másikat hosszú évekre egy szibériai munkatáborba hurcolták. Apja révén pedig, aki diplomata volt, a kommunista rendszer gonoszságába is belelátott: apja nagykövet volt Olaszországban, amikor a kommunisták ’49-ben hatalomra kerültek, ám mivel nem akarta a rendszert szolgálni, lemondott hivataláról – melyre válaszul a Párt megfosztotta őt és családját is a magyar állampolgárságtól.
Apja éttermet nyitott Rómában, hogy eltartsa a családot, Mihály pedig otthagyta az iskolát, hogy segítsen neki. Tizenkilenc éves volt, amikor összespórolt annyi pénzt, hogy elmehessen Svájcba síelni, és ez az út sokkal fontosabbnak bizonyult holmi üdülésnél. Szerencsétlenségére egy hirtelen felmelegedés miatt ugyanis egyik napról a másikra elolvadt a hó, ő pedig programot keresett magának, és mivel a mozi iszonyú drága volt, úgy döntött, beül egy előadásra, amelyet az akkoriban megszaporodott UFO-észlelésekről és azok lélektanáról tartott egy pszichológus. Az előadás lenyűgözte Csíkszentmihályit, a világháború után megrogyott világrend és az összeomlott keretek és értékek hiányához vezette vissza a jelenséget, és annyira jól beszélt, hogy hazatérve hősünk elkezdte felkutatni az előadó írásait. Volt bőven mit elolvasnia, az előadó ugyanis nem volt más, mint Carl Gustav Jung, az azóta igazi legendává vált pszichológus.
Csíkszentmihályi az ő hatására kezdett el komolyabban a pszichológiai iránt érdeklődni, nem sokkal később, huszonkét évesen pedig az Egyesült Államokba emigrált, és beiratkozott a Chicagói Egyetemre, ahol aztán mind diplomáját, mind doktori fokozatát szerezte, és ahol később tanított is. A bizonyítási vágy hajtotta, éjjelente dolgozott, aztán pár óra alvás után ment is az egyetemre, és később sem csökkent a szorgalma. Szakmájának egyik legtermékenyebb szerzője lett, tucatszám írta a tanulmányokat a boldogsággal kapcsolatos kutatásairól, ám az igazi érdemi figyelem csak relatíve későn érkezett meg az életébe: már túl volt az ötvenen, amikor megkereste egy könyvkiadó, hogy ugyan, formálja már könyvvé, amit addig a kutatásaiból tanult. Ez lett az 1990-ben megjelent Flow – Az áramlat: A tökéletes élmény pszichológiája (pontosabban ennek angol nyelvű eredetije), mely azóta a pozitív pszichológia klasszikusává vált, több folytatása született, és seregnyi kutató hivatkozott rá.
A flow
De mi is az a flow, avagy áramlat, avagy tökéletes élmény? (Láthatólag nem volt könnyű nevet adni a dolognak.) A fogalmat Csíkszentmihályi 1975-ben írta le először, fokozatosan gazdagítva, finomítva annak jelentését, támaszkodva már létező filozófiai irányzatokra és pszichológiai kutatások eredményeire – már a buddhizmusban is említettek hasonló élményeket, valamint Kurt Hahn és Maria Montessori is közel járt a fogalom meghatározásához, amikor az alkotói munkáról írt. Akkor vagyunk flow-ban, amikor egy tevékenységbe teljesen belefeledkezünk, olyannyira, hogy szinte megszűnik körülöttünk a világ: lehet szó elmélyült alkotásról, sporttevékenységről, vagy akár kertészkedésről is. Fontos kitétel, hogy a flow-élmény aktív, energikus részvételt igényel, magyarán például egy sorozat epizódjainak végigpörgetése nem flow akkor sem, ha közben megfeledkezünk magunkról, flow-ban ugyanis tevékeny alakítója vagyunk annak, amit csinálunk, ez pedig még a leginteraktívabb, folytatás-választós sorozatnál sincs így.
Csíkszentmihályi kutatásaihoz nem csupán hasraütésszerű kérdésekkel gyűjtött információkat, komplex kutatásmódszertant dolgozott ki az áramlatélmény megértéséhez, ezt Élményértékelő Mintavételi Eljárásnak (Experience Sampling Method, ESM) nevezte el. Azóta további módszereket dolgoztak ki a flow vizsgálatára, de ez cikkünkön túlmutat, így maradjunk az ESM-nél. Ez az eljárás úgy működik, hogy a kutatás résztvevőit arra kérik, hogy töltsenek ki egy tesztet, melyben a napjuk nyolc, véletlenszerűen kiválasztott időintervallumával kapcsolatban kapnak kérdéseket: hol voltak, kivel voltak, szerettek-e volna valakivel lenni, mit csináltak pontosan, miért csinálták az adott dolgot, hogy érezték közben magukat, szívesen csinálták-e az adott dolgot, és így tovább. Ezek nem feleletválasztós, hanem nyitott kérdések voltak, így a résztvevők saját szavaival leírt élményeit a kutatócsoport gondosan és lehetőleg elfogultság nélkül ki kellett értékelje. Csíkszentmihályi és csapata évtizedeken keresztül kutatott, ezalatt rengeteg különféle hátterű, státuszú, életstílusú, életkorú embert vizsgáltak a fenti módszerrel, és a vizsgálat során rájöttek néhány általánosan érvényes dologra. Többek között arra, hogy
Természetesen a lényeg nem az, hogy akkor vagyunk boldogok, amikor dolgozunk, mert ez, mint alighanem mindannyian tudjuk, nem feltétlenül van így. A flow-nak vannak feltételei és ismérvei, amelyek hiányában nem tudunk áramlat-élményt tapasztalni. Ilyen komponens például az adott pillanatban történtő tevékenységre való intenzív fókuszálás – ez utóbbit nem kell magyaráznom, fontos viszont hangsúlyozni a mondat elejét, a jelen idejűséget. Flow ugyanis nem fog létrejönni, ha épp a múlton rágódunk, vagy a jövőt próbáljuk megfejteni, akkor ugyanis nem vagyunk a jelenben, nem az aktuálisan épp érvényes pillanattal foglalkozunk – hello, buddhizmus, hello, meditáció, hello, jóga, hello, ezer new age irányzat, ugye.
A flow ismérve továbbá a tevékenység és az éberség összefonódása: csinálok valamit, és tudatában is vagyok annak, amit csinálok, nem csak megtörténik velem, és ehhez kapcsolódik egy következő ismérv, éspedig, hogy mindeközben nem én vagyok fontos, hanem a tevékenység, amit csinálok. Nem akarok szebb, jobb, okosabb, népszerűbb lenni, miközben az adott dologgal foglalkozok, csak csinálni akarom: kifaragni azt az ívet, kimérni azt az egyenest, megtalálni a következő lépést a sakkban. Fontos emellett, hogy valós időben tudatában legyek annak, hogy kontroll alatt tartom a tevékenységet: én faragom olyanra, én húzom egyenesre, tudom, mit lépek a vezérrel, dönthetek többféleképpen, mert az enyém az irányítás.
Flow-ban emellett hajlamosak vagyunk másként érzékelni, avagy pont hogy nem érzékelni az idő múlását, és fontos ismérv az is, hogy nem elismerésért vagy jutalomért, esetleg büntetés elkerülésére űzzük az adott tevékenységet, hanem azért, mert maga a tevékenység önmagában is jutalmaz, magyarán élvezzük, amit csinálunk – még ha ezt nem is feltétlenül valljuk be, mondjuk, egy edzés fárasztó gyakorlatsora közben izzadva. Flow-élmény során azonnali visszajelzést kapunk arról, hogy az események hogyan alakulnak: látom, hogy egyenes a vonal, érzékelem, hogy fel tudtam emelni a súlyzót, és érzem azt is, hogy képes leszek végigvinni a folyamatot sikerrel.
Ezek az ismérvek felléphetnek külön-külön is, ám csak ha mind jelen van, akkor beszélhetünk flow-élményről.
Ez mind szép és jó, de mi a haszna mindennek? Nos, az, hogy a flow-élmény a fenti ismérvek figyelembe vételével és néhány szabály betartásával tudatosan létrehozható, elérhetjük például, hogy a munkanapjaink nagy része flow-ban teljen, ami nagyban hozzátehet a jóllétünkhöz. Egyértelműen ki kell tűznünk a tevékenység célját és látnunk kell az odavezető út folyamatát, fontos, hogy tiszta és gyors, lehetőleg azonnali visszajelzést adó legyen feladat, és úgy kell kiválasztani a tevékenységet, hogy az abban rejlő kihívást akkorának érzékeljük, ami egyensúlyban van a saját érzékelt képességeinkkel. Ha ugyanis a kihívást nagyobbnak érezzük, mint amit képesek vagyunk megoldani, az szorongáshoz vezet, ha pedig kisebbnek, akkor unalomhoz – egyik állapot sem alkalmas arra, hogy flow-ba kerülünk. Magyarán olyan feladatok vezethetnek flow-élményhez, amelyek valamelyes kihívást jelentenek, de csak épp akkorát, amiről még úgy látjuk, hogy képesek vagyunk megugrani.
Flow vs. 2019
Természetesen az elméletről, annak gyakorlati értelmezéseiről, hasznáról, és arról, hogy hogyan lehet beépíteni az oktatásba, a sportba, az üzleti életbe és a mindennapjainkba, még hosszan lehetne írni – ez azonban nem e cikk célja, pláne, hogy maga Csíkszentmihályi is több kötetet írt a témáról, a kortársakról, tanítványokról és a flow-t továbbgondolókról nem is beszélve. Az alapkötet – Flow – Az áramlat: A tökéletes élmény pszichológiája – mellett a folytatások, Az öröm művészete, A fejlődés útjai, a Kreativitás, a Jó üzlet, a Tehetséges gyerekek – Flow az iskolában is mind-mind kaphatóak magyarul is. Csíkszentmihályi közérthetően, élvezetesen és átélhetően ír, ráadásul az Egyesült Államokban töltött évtizedek alatt magára szedte az amerikaiak gyakorlatiasságát is, így afféle életmód-tankönyvként is felfoghatók a kötetei.
Ránk is férnek ezek az írások, mert ha egy kicsit elgondolkodunk, könnyen megláthatjuk, hogy a kor, amelyben élünk, nem teszi egyszerűvé a flow-élmény átélését. Elsősorban az internet és a közösségi média hatásaira gondolok, de nem csak arra: a technológiai fejlődés azzal is járt, hogy egyre több feladatot kiszerveztünk a szolgáltatószektorba, vagy gépeknek. Más emberek és gépek látnak el olyan feladatokat, amelyeket mi magunk is képesek vagyunk ellátni, és amelyek egyébként áramlat-élményt okozhatnának. Emellett a szórakoztatóipar minden korábbinál magasabb lángon ég: ezerféle módot választhatunk arra, hogy lekössük a figyelmünket, és ezek nagy része nem igényel aktív részvételt. Órák hosszat bambulhatunk magunk elé binge-watching címszóval, és ha visszautalok a flow egyik alapismérvére, a tevékenység és éberség összefonódására, annak szép ellenpéldáját látjuk az agyatlan netflixezés mellett a „mindless scrollingban”, azaz a közösségi média agyatlan görgetésében is, amit pedig napi sok órában űzünk, ugye.
Az interneten mértéktelenül ránk zúduló információmennyiség, és a gyakorlatilag végtelen potenciális figyelemelterelő tartalom eleve szétforgácsolta a mai ember összpontosítási képességét, és csak komoly tudatossággal, szigorú önkontrollal lehet ez ellen érdemben tenni. Emellett a flow egy másik alaptulajdonsága, jelesül, hogy a tevékenység fontos, nem pedig én, az egóm, vagy az, amit közben mások gondolnak rólam, a közösségi média visszajelzés- és elismerés-hajhászásában olyan tevékenységekből is kiveszni látszik, amelyek eredendően tökéletes flow-állapot előidéző aktivitások voltak. Elég körülnézni egy koncerten: tízből legalább öt ember nem is a színpadot nézi, hanem a telefonja kijelzőjét, amivel épp a negyvenkilencezredik recsegő, homályos, rázkódó felvételt készíti a Despacitóról. Csíkszentmihályi mester meg alighanem gondterhelten néz magán körbe:
Nem ezért kutatott ennyit.
Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI
