Kultúra

Megegyezett a Sony és a Disney: Pókember marad a Marvel filmes univerzumban

A Sony és a Disney közös sajtóközleményben jelentette be, hogy a két stúdió megegyezett, így Pókember mégis része marad a Marvel filmes univerzumának. Az új Pókember-trilógia harmadik, egyelőre cím nélküli része 2021. július 16-án kerül a mozikba, és a producer ismét a Marvel-filmek atyja, Kevin Feige lesz, a címszereplőt pedig természetesen Tom Holland alakítja. A megegyezés része továbbá, hogy a karakter ezt követően fel fog bukkani még egy Marvel Studios által készített filmben.

A közlemény idézi Feige-t, aki úgy nyilatkozik Pókemberről, mint az egyetlen szuperhősről, aki képes átjárni filmes univerzumok között. Habár van rá esély, hogy a producer itt a szintén sikeres Pókember: Irány a Pókverzum! animációs filmre és annak lehetséges folytatásaira gondol, de ennél sokkal valószínűbb, hogy a félmondat arra utal, hogy a Tom Holland által alakított karakter fel fog bukkani a Sony olyan filmjeiben, amik a náluk lévő Pókember-jogok alapján készülnek, és amennyiben ez a helyzet, akkor simán elképzelhető, hogy Pókember ott lesz a Venom már készülő folytatásában (is).

Még augusztus elején robbant a bomba, hogy a Marvel Studios és a Pókember megfilmesítési jogait birtokló Sony, akik az elmúlt években koprodukcióban készítették a Pókember: Hazatérés és a Pókember: Idegenben című filmeket, nem tudtak megegyezni a harmadik rész bevételeinek elosztásáról, ami odáig fajult, hogy a Sony bejelentette: a jövőben nem tudnak együtt dolgozni Kevin Feige producerrel és a Disney által birtokolt Marvel Studios-szal. A tárgyalások megszakadását követően mindenféle magyarázatok láttak napvilágot, hogy miért nem valósulhat meg a projekt, de a viszony megromlásának tisztán anyagi okai voltak: a Disney az előző részeknél kapottnál többet szeretett volna a bevételekből, ami

érthető módon nem tetszett a Sonynak.

Az elmúlt egy hónapban rendszeresen pletykálták, hogy a két stúdió között nem szakadtak meg az egyeztetések, de hivatalosan egyik cég sem nyilatkozott – egészen mostanáig. A közlemény tanúsága szerint a feleknek sikerült megegyezni, és bár a részletekre – egyelőre – nem derült fény, az biztos, hogy a rajongók fellélegezhetnek, hiszen trilógiává bővül a 2017-ben indult Pókember-filmsorozat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik