Kultúra

Távozik a Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes

Egy hónappal azután, hogy Gulyás Gergely egy kormányinfón bejelentette, hogy Káel Csaba veszi át a januárban elhunyt Andy Vajna szerepét a Magyar Nemzeti Filmalapban, az MTI szerint felmondott a Havas Ágnes.

Ahogy fogalmazott, teret kíván adni az új elképzeléseknek. 

Káel Csaba az új filmügyi kormánybiztos
Februárban Havas Ágnes elmondta, nem neveznek ki új filmügyi kormánybiztos Andy Vajna helyett.

A Filmalap vezérigazgatója nyolc és fél után távozik. „A Filmalapnál eltöltött időszak szakmai pályafutásom legnagyobb kihívása volt. Szerettem ezt a munkát. Ezalatt az időszak alatt a magyar filmtámogatás rendszere megújult, az állami támogatás folyamatos, stabil elérhetőségének és a magyar filmszakma tehetséges alkotóinak köszönhetően a magyar film ismét tekintélyt vívott ki magának a hazai közönség előtt és a világban is. A magyar filmipar megerősödött, Magyarország a világ egyik legvonzóbb helye lett a külföldi filmek számára, sok ezer magyar szakembernek biztosítva kiszámítható, folyamatos munkát” – mondta a hírrel kapcsolatban Havas Ágnes az MNV közleményében, és hozzátette, hogy átadja a helyet új terveknek, új elképzeléseknek. Biztos benne, hogy továbbra is a kreativitást segíti majd az intézmény, illetve Káel Csaba kormánybiztos továbbfejleszti az elmúlt nyolc és fél évüket.

Kiemelt kép: Sopronyi Gyula / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik