Kultúra

Rembrandt és tanítványai megérkeztek a Szépművészetibe

Új nézőpontból, tanítványaira gyakorolt hatásán keresztül vizsgálja az egyik legnagyobb holland mester művészetét a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és tanítványai címmel csütörtökön megnyílt kamarakiállítása.

A Szépművészeti legutóbb 2006-ban mutatta be ilyen átfogó módon Rembrandt rajzművészetét, a mostani tárlattal pedig a mester halálának 350. évfordulójára emlékezik grafikákkal, rajzokkal, rézkarcokkal – idézte fel a kiállítás megnyitóján Baán László főigazgató. Mint hozzáfűzte, a múzeum grafikai gyűjteménye több mint 40 rajzot őriz Rembrandttól és tanítványaitól, a mester rézkarcai közül pedig szinte az összes lapot.

Tóth Bernadett kurátor emlékeztetett arra, hogy Rembrandt már 26 éves korától fogadott tanítványokat, és műhelye legalább 50 festőnövendéket vonzott, mások mellett Samuel van Hoogstratent, Ferdinand Bolt, Gerbrand van den Eeckhoutot és Barent Fabritiust.

Rembrandt műhelye egyfajta szabadiskolaként működött a mester házában, ahol az ifjú festők elsajátították a mester rajzstílusát, gyakran alkalmazott rajztechnikáit. A tárlat közönsége azonban megfigyelheti, hogy Rembrandt a szolgai másolás helyett miként ösztönözte tanítványait saját útjuk megtalálására – mondta el a kurátor.

A kiállított munkák bepillantást engednek a korabeli holland festészetbe, a műhely és néha Rembrandt családjának életébe: látható, miként állnak modellt egymásnak az ifjú festők, de a mester élettársai, Saskia, majd Hendrickje is feltűnnek a képeken.

Hercules Seghers egy rézkarcán jól megfigyelhetők Rembrandt javításai, ahogy egy korabeli velencei tájképen is szembetűnnek a mester vonásai, más témákat pedig a tanítványok többféle feldolgozásában ismerhetnek meg az érdeklődők.

A 2020. január 5-ig látogatható Rembrandt-tárlat mellett a Szépművészeti rövidesen egy nagyszabású Rubens-kiállítással is jelentkezik.

(MTI)

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik