Krasznahorkai László 2016-ban megjelent Báró Wenckheim hazatér című regénye is szerepel az egyik legrangosabb amerikai irodalmi elismerésre, a Nemzeti Könyvdíjra jelölt könyvek között az idegen nyelvről angolra fordított művek újonnan létrehozott kategóriájában. Az Ottilie Mulzet által angolra fordított mű a jelöltek kedden közzétett „hosszú”, 10-es listáján szerepel. A jelöltek öt műre leszűkített listáját, a döntősöket október 8-án hozzák nyilvánosságra, győztest november 20-án hirdetnek.
Krasznahorkai riválisai között egy-egy lengyel, brazil, japán, chilei, ruandai, finn, norvég, arab és dán író szerepel. Az évente több kategóriában odaítélt National Book Awardot a második legjelentősebb irodalmi elismerésként tartják számon a Pulitzer-díj után az Egyesült Államokban.
A Nemzeti Könyv Alapítvány fikciós, nem fikciós, költészeti, ifjúsági és – tavaly óta – idegen nyelvről fordított kategóriában hirdet győztest szakmai testületek véleménye alapján. 10 ezer dolláros pénzjutalommal párosuló díjat 1950 óta ítélik oda.
(MTI)
Kiemelt kép: Marjai János / MTI