Felmondtak az egyik magyar vándorcirkusz artistái, akik ráadásul a jelenlegi produkciójuk főszereplői. A Blikk azt írja, hogy főnökeik beleegyezés helyett veréssel reagáltak a felmondásra.
Egyikőjüknek több fogát kiütötték, ám a társát is alaposan helybenhagyták. Nem csak fizikailag, de lelkileg is teljesen megtörtek a megvert fiatalok. Az ott dolgozók gyakran panaszkodnak arra, hogy kevés létszámmal fut a cirkusz, emiatt mindenki nagyon megterhelt. Ez és egy elszámolási vita vezethetett oda, hogy a fiatalok úgy döntsenek, inkább kilépnének a cirkusz kötelékéből
– nyilatkozta a lapnak egy, a neve elhallgatását kérő férfi.
A Blikk telefonon kereste a bántalmazott cirkuszi dolgozókat és a cirkusz igazgatóit is, de nem kaptak választ. A lap úgy tudja, a verekedés napján a rendőrséget is értesítették, akik perceken belül a helyszínre értek, de eljárás nem indult a részükről.
Kiemelt kép: