Kultúra

A Pál utcai fiúk szereplője elhatárolódik attól, hogy a betétdalt tüntetéseken használják

Vecsei H. Miklós szerint nincs olyan párt ma Magyarországon, amely képviselni tudná/akarná a Mi vagyunk a Grund üzenetét. A dal szerzője azonban nem ő, ezért erről nem is ő dönt.

A Molnár Ferenc regényéből készült, Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián által jegyzett A Pál utcai fiúk musical 2016 óta fut nagy sikerrel a Vígszínházban, és a messze legismertebb dal a műből a Mi vagyunk a Grund, mely már többször is hallható volt ellenzéki felvonulásokon, például 2018. március 15-én is ezzel végződött a tüntetés. A darabban Nemecseket alakító Vecsei H. Miklós most érezte szükségét annak, hogy elhatárolódjon a dal politikai célú felhasználásától:

Mindenféle pártállástól függetlenül, mélyen elhatárolódom attól, hogy ma a “Mi vagyunk a Grund!” szól politikai kampányrendezvényeken. Én nem látok ma Magyarországon olyan pártot, aki képviselni tudná/akarná ennek az üzenetét. Rég voltam ilyen szomorú… Arra kérek mindenkit, hogy ne azonosítsa ezt azzal, amiért mi már 240 előadáson keresztül a lelkünket és a barátságunkat adtuk, még akkor sem, ha maguk a szerzők ítélik úgy, hogy helye van ezeken a rendezvényeken. Barátsággal, Vecsei H. Miklós

– írta a Facebook-posztjában a színész, akinek a kommentelők felhívták a figyelmet arra a tényre, hogy hiába énekel a dalban, a szerzőknek (azaz Dés Lászlónak és Geszti Péternek) joguk van azt más célra is felhasználni, amire Vecsei azt válaszolta: „Nagyon jó barátomnak tartom Dést, csak ebben most nem értünk egyet. Én elszomorodtam és megvezetve érzem magamat egy ügyben.”

Borítófotó: Dömölky Dániel – Vígszínház

Ajánlott videó

Olvasói sztorik