Kultúra

Olyan, mintha Kasza Tibi Facebookja elevenedett volna meg a TV2-n

Ha már az Ázsia Expressz 2 premierjéről is írtunk, ne hallgassuk el, hogy a TV2 egy game show-t szintén elindított Kasza Tibivel augusztus 26-tól. A Kapd el, ha tudsz! egy vásárolt formátum, ami Catchpoint néven fut a BBC-n. Nemcsak a tájékozottságunkat teszteli a műsor, a játékosok ügyességén és gyorsaságán is múlik, mennyi pénzt tudnak hazavinni. Az alapkoncepcióval tulajdonképpen nincs semmi baj,

de az első részben egy-két kivételen kívül a stand up nem működött, a beleröhögős szitkomokkal kevert vetélkedő kusza lett finom, Tibi atya-féle mémszexizmussal megfűszerezve. 

Az egyórás adás elején mindig három párossal ismerkedünk meg, akik növekvő nehézségű kérdéseken gondolkodnak, és mindig a választ jelölő kép elé állnak be abban reménykedve, hogy eltalálták, és éppen a fejük fölül pottyan a kezükbe a százezreket szimbolizáló labda. Az se baj, hogy ha rosszul tippeltek a versenyzők, ugyanis a válaszok valamilyen rendszer szerint egymás után következnek, így maradhat idő arra, hogy arrébb ugorjanak a labdáért. Tényleg nem annyira bonyolult, de még Kasza Tibi is inkább próbakérdésekkel mutatta be a nézőknek a szabályokat, és a saját arcképével illusztrálta, hogy mikor hova álljanak a játékosok, és hova ne. A körökben gyűjtögetik a párosok a zsetont, és szépen lassan elköszönnek a leggyengébbtől, hogy még gyorsabban kapkodhassák a rózsaszín labdákat.

Fotó: TV2

Már nem egyszer hallottuk, mennyire mennek a game show-k mostanában, és a reality mellett erre vagyunk ráfüggve, már ha kereskedelmi tévéről van szó. A TV2 meg divatos, sorra húzza elő a fiókból vetélkedőket a Bezár a bazár!-tól a Kapd el, ha tudsz!-ig. Kell az újdonság varázsa, és egy jól bejáratott műsorvezetővel, azaz Kasza Tibivel dobják fel a receptet. Ő influenszer, énekes, műsorvezető és üzletember, a stand upos kvalitásairól nem is beszélve, a Kapd el, ha tudsz!-ban viszont egy óriási biztonsági játékra ment a bejáratott poénjaival, amit a TV2 a beleröhögéssel támogatott meg, hátha mégse lenne olyan vicces az egyik Kasza-örökzöld.

Olyan volt a műsor, mintha Kasza Tibi Facebook- vagy Instagram-falát pörgettük volna végig, és a mémekek adta volna elő élőben. A hétfői részben például egy női focista jött játszani a barátnőjével, akinél egyből azzal poénkodott, milyen nyávogással hajol el a labda elől.

De mindennek ellenére a Kapd el, ha tudsz! élvezhető, és pont azért, mert nagyon széles réteghez tud szólni. Rónai Egon gyilkos kérdései az ATV-n mondjuk eleve meghúzták a határt, és jókora tömegeket zártak ki. Nehezebb volt együtt gondolkodni, és nem mindenki élvezi, ha egymás után jönnek az olyan kérdések, amiről halvány lila fingja sincs. A Kapd el, ha tudsz!-ban bezzeg nehezebb lebukni, ha kimaradtak a kötelezők, és a popkultúrával kapcsolatos utalások ugyanakkora szerepet kapnak, mint az influenszerek vagy a Forbes vagyonosodási listái. Klasszikus 18-49-es tartalom, ami jó nagy, kereskedelmileg fontos korcsoportot lőhet be. Csak valaki magyarázza már meg a címet! Akárhányszor kimondtuk, mindig az lett a vége, hogy nincs semmi értelme annak, hogy Kapd el, ha tudsz!, és a Kapj el, ha tudsz!-ra való utalás még nem írhatja felül a nyelvtan szabályait.

A Kapd el, ha tudsz! hétköznap esténként, 20.55-től megy a TV2-n.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik