Kultúra

Kihívója akadt a Legyen ön is milliomos!-nak

Márciusban az ATV beszállt a kvízes harcba, a csatorna elindította a saját műveltségi vetélkedőjét, az 500 – Az ország géniuszát Rónai Egonnal, ami nem ígér kisebbet, mint az ország legnehezebb műsorát a ketgóriájában. Gyakorlatilag váltották egymást a TV2-re vándorolt Legyen ön is milliomos!-sal, és bár elsőre mind a kettő komoly felkészülést és műveltséget igényel, nem sokban hasonlítanak egymásra.

A kvízműsorokat két csoportra oszthatjuk: ott vannak Az 50 milliós játszma-féle formátumok, ahol a szórakoztatás az első, és nem kvízkirályok mérkőznek meg egymással. Olyan műsorvezetőkre sincs szükség feltétlenül, mint a műveltségi vetélkedők veteránja, Vágó István, vagy korunk kérdezője, Gundel Takács Gábor (bár ő mind a két kategóriát próbálta már). Az 50 milliós játszmánál a körítés volt a lényeg, hogy megfoghattál – vagy láthattuk, hogy valaki megérinthet – 50 milliónyi készpénzt. Persze a kérdések után járt a nyeremény, de kaptak a játékosok válaszlehetőségeket, és jó volt nézni, ahogy elnyeli egy süllyesztő a milliókat. A legtöbb szerencsén és a taktikán múlt, tulajdonképpen bárki előtt nyitva állt az ajtó.

Ezzel szemben a másik kategóriánál csakis a tudás számít – kis szerencsével megtámogatva: a Legyen ön is milliomos!-nál mind olyanok ülnek a székbe, akik nem véletlenül jelentkeztek a műsorba. Persze megvan a pofára esés lehetősége (ha valaki még az első fix nyereményig sem jut el, az jó ciki), de sokszor jön szembe olyan kérdés, amiről akkor se tudnánk két értelmes mondatot kinyögni, ha az életünk múlna rajta. Egy klasszikus produkcióról van szó, és meg is sértődnénk, ha kicserélnék a valamelyik segítséget. A ma már teljesen okafogyott telefonosnak is maradnia kell!

Új kihívók viszont érkezhetnek minden irányból, és most az ATV érezte úgy, hogy kéne valami válasz az áfacsökkentős Legyen ön is milliomos!-ra.

A válasz Rónai Egon képében érkezett, és máris a legnehezebb vetélkedőnek reklámozták magukat. Ez nagyjából meg is állja a helyét, hiszen Az ország géniuszában 500 kérdést kell megválaszolni az 50 millióhoz, és mindegyikre csak 5 másodperc van. Ez iszonyú kevés, és nincs se segítség, se választási lehetőség. A jelentkezők egyetlen reménye, hogy nem adnak egymás után három rossz megoldást, hiszen akkor örökre elbúcsúzhatnak Rónaitól. a témakörök közül a játékosok válogatnak, és próbálják kihúzni a garantált pénzt ígérő harminc kérdéses fordulókat. Az egész műsor alatt egy kihívó mindig lesben áll, és a párbajoknál igyekszik egy hibaponttal odavágni az ellenfelének: ha összegyűlik a három, ő jöhet.

A koncepciónak legalább annyi erénye van, mint hibája. 500 kérdés sok, sőt, túl sok. Legalább olyan elérhetetlennek tűnik, mint minden fődíj a hasonló formátumnál, és itt még egy védőháló sincs segítség formájában. Van viszont kereken 5 másodperc a helyes válaszra, ami gyakorlatilag semmire sem elég. Itt nemcsak képben kell lenni az orosz irodalommal, a bécsi klasszikusokkal vagy az olasz konyhával, de higgadtnak is muszáj maradni, hogy egy levegővétel se vegyen el a tengernyi időnkből. A feszes tempó azonban a nézők malmára hajtja a vizet, nem ülünk percekig egy kérdésen, nincs pisiszünet, hanem mire felfogtuk az egyiket, már jön is a következő. Az egyhangú kérdezz-feleleket Rónai Egon néha egy-egy párbajjal szakítja meg, aminek semmi tétje, ha nincs az embernek két rossz válasz a számláján.

Az 500 – Az ország géniuszának éppen az a legnagyobb baja, amire olyan büszke: túlságosan nehéz. Megszűri a közönséget, és tényleg csak az elvakult kvízőrültekre koncentrál, az 5 másodperces hajrába nehéz bevonni az otthoni közönséget, hogy gondolkodjanak a játékosokkal együtt. Az viszont biztos, hogy a jövőre nézve a Legyen ön is milliomos!-nak kihívója akadt, és ez elég váratlan az ATV-től. Persze visszatekintve teljes lakosságban (az ATV-t ebben a korcsoportban érdemes vizsgálni) azért megverte bőven a TV2 az ATV-t, de nem rossz eredmény az első adástól egy 6,8 százalékos közönségarány, a folytatást meg úgyis meglátjuk.

Az 500 – Az ország géniusza hétköznaponként megy este 7-től az ATV-n. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik