Kultúra

Szörényi Szabolcsnak már nem hiányzik a zenélés

A Story készített interjút az Illés és a Fonográf testvérpárjával, Szörényi Leventével és Szörényi Szabolccsal, akik a Höfner hangszerkészítő cég életműdíjának átadóján elmondták, hogy már jóval kevesebbet foglalkoznak a zenével, mint annak idején. A 74 éves Szörényi Levente valamivel aktívabb a bátyjánál, de ő is csak egy-egy szám erejéig lép fel néha a Vujicsics együttessel, és inkább Színház és történelem címmel tart előadásokat a művei történelmi hátterének megvilágításáról.

Nekem már nem hiányzik a zenélés, elég volt az az ötvenöt év, ami mögöttem van. Néha még álmodom, hogy koncertre készülünk, keresem a gitáromat és a mikrofont, de ezek már rémálmok.

– nyilatkozta a lapnak Szörényi Szabolcs. A zenész azt is elmondta, hogy hét éve egy kisebb stroke miatt megsüketült a bal fülére, ami az egyensúlyérzékét is felborította, azóta nem szívesen mozdul ki, de amikor lehet, összejön az egész család, Szörényi Szabolcs két lánya, az öccse fia és az unokák.

A testvérek több családi emléket is megosztottak, például, hogy anyai nagyapjuk államtitkár volt a Horthy-korszakban, és Szálasi Ferenc hatalomra kerülésekor jobbnak látták, ha Ausztriába költöznek. „Szabolcs másfél éves volt akkor, én pedig ott születtem, az anyakönyvi kivonatomba németül ezt írták: Szörényi Bálint (Levente), született: Gmunden, Hitler Adolf tér 6. Ami aztán természetesen megjelenik az itthoni másolaton is, Rákosi-címerrel a tetején. A század legnagyobb borzalmai egyetlen anyakönyvi kivonaton” – mondta Szörényi Levente.

Kiemelt kép: Illyés Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik