Nem tudom, az egyfontos vagy a tizenöt shillinges parcellába fekszem-e. Vigye el őket az ördög, ha a félguinea-s parcellába dugtak azok után, hogy figyelmeztettem őket. A halálom napjának reggelén behívtam a Pádraigot a konyhából. Könyörgök teneked, fiam, Pádraig, mondom neki, könyörgök, az egyfontos parcellába temessetek, az egyfontosba. Tudom, hogy mást is temetnek a félguinea-sbe, de akkor is…
Megmondtam nekik, hogy a Tadhg legjobb koporsóját vegyék meg énnekem. Ez legalább rendes tölgyfa koporsó… Skapuláré van rajtam. Ezt a szemfedőt meg… én magam készítettem ki. Foltos! Mintha kormos lenne. Nem, ez nem is korom. Ujjlenyomat! Nyilván a menyemé. Az ilyen ügyetlen. A Neil vajon látta? Gondolom, ő is ott volt. Bezzeg, ha én beleszólhattam volna, nem lett volna ott…
A Cáit meg rosszul vágta ki a szemfedőmet. Mindig mondtam nekik, hogy ennek, meg amannak a másiknak, a Bid Shorchának egy csepp italt se adjanak, amíg a hulla el nem tűnik a háztól. Figyelmeztettem a Pádraigot, hogy a szemfedőm közelébe ne engedje őket, ha csak egy kortyot is ittak. De a Kis Cáitot nem lehet távol tartani a hulláktól. Az okozza annak a legnagyobb örömöt, ha van egy hulla valahol a két faluba. A gabona meg is rohadhat a mezőn, ha ez kiszagol egy hullát…
Legalább a feszület itt fekszik a mellemen, az, amit én magam vettem a missziónál… De hol van a fekete, amelyet Tomáisín felesége hozott énnekem a cnoci kápolnából, amikor a Tomáisínt legutóbb megkötözték? Aszontam, azt is tegyék a nyakamba. Az sokkal szebb emennél. amióta a Pádraig gyerekei elejtették. Amazon gyönyörű a Megváltó. No de mi van velem? Olyan az agyam, mint a szita. Itt van, a fejem alatt. Kár, hogy nem ezt tették a mellemre…
Jobban is rácsavarhatták volna a rózsafüzért az ujjaimra. Nyilván a Neil csinálta. Az annak örült volna a legjobban, ha a földre esik, amikor engemet a koporsóba tettek. Ó, magasságos egek, jobb lesz, ha a közelembe sem jön…
Remélem, nyolc gyertyát gyújtottak a koporsómon. Soha senkinek sem gyújtottak még ennyi gyertyát, nyolcat! A Curraoinnak is csak négy volt. A Szabó Tomáis fiának, Liamnak hat, de annak az egyik lánya apáca Amerikába.
Megmondtam nekik, hogy szerezzenek három félhordónyi barna sört, és a Dombmezei Éamonn aszonta, ha talál valahol rövidet, azt is elhozza, nem is kell külön kérni. Szükség is lehetett rá, amennyit fizethettek az oltárnál. Tizennégy-tizenöt fontot, legalább. Sok olyan temetésre küldtem én valakit, vagy egy-egy shillinget, ahová nem is lett volna muszáj elmennem, különösen az utolsó öt-hat évbe, amikor már éreztem, hogy gyengülök. Gondolom, a hegyről is eljött mindenki. Nem lenne szép, ha nem jöttek volna. Mink is voltunk az övéken. Eleve erre való az egyfontos. Meg az erdőstavi bagázs, nyilván jöttek azok is a rokonaikkal. Az az egy font is jó helyre ment. Meg egész Legelő-völgy is tartozott énnekem egy temetéssel… Az nem lepne meg, ha a Szépszavú Stiofán nem jött volna el. De az biztosan aszonta, nem is hallotta, mi történt, csak amikor már eltemettek. A szokásos hamukázás: „Komolyan mondom, Pádraig Uí Loideáin, ha tehettem volna, ott lettem volna. Akkor is elmentem volna a Caitríona Pháidín temetésére, ha a csupasz térdemen kellett volna elcsúsznom odáig! De az ördögbe is, hát nem hallottam róla, nem én!, csak aznap este, amikor már elföldelték. Valami fiatal…” Stiofán száján csak úgy dől kifelé a hamuka!…
Azt se tudom, elsirattak-e rendesen. Szó se róla, a Bid Shorchának szép, erős hangja van, ő aztán rá tud zendíteni, ha nem hullarészeg éppen. Amíg éltem, be nem merték tenni a lábukat a házba…
Most biztosan boldog! Aszittem, elélek még néhány évig, és én fogom eltemetni azt a lotyót. Kissé össze van törve, amióta a fia megsérült. Persze előtte is sokat járt orvoshoz. Pedig nem volt annak semmi baja. Reumás. De attól még évekig elélhet. Vigyáz az magára. Nem úgy, mint én, meg is látszik. El kellett volna mennem orvoshoz, mielőtt a fájdalom ennyire belém állt. De amikor az embernek a veséje kezd fájni, akkor már fel is dobta a talpát.
Egyébként két évvel voltam idősebb a Neilnél… A Baba után jöttem én, aztán meg a Neil. Tavaly Szent Mihály napján kaptam meg a nyugdíjamat. Korábban, mint kellett volna. A Baba már majdnem hetvenhárom! Hamarosan feldobja a talpát, akárhogy is igyekszik. A mink családunkba senki se élt sokáig. Ha meghallja, hogy kipurcantam, tudni fogja, hogy őneki is befellegzett, és akkor biztosan megírja a végrendeletét… Mindent a Neilre fog hagyni. Megpuhította a Babát. Ha éltem volna még egy kicsit, amíg a Baba megírja a végrendeletét, akkor csak énnekem adta volna a pénze felét, akármivel tömte is a fejét a Neil. A Babát könnyű meggyőzni. Az elmúlt három évbe, amióta otthagyta a Nagy Briain házát, és Bostonba költözött, legtöbbet énnekem írt. De legalább azt a viperafészket otthagyta…
De a Pádraignak sose bocsátotta meg, hogy azt a silánymezei tehenet vette feleségül a Nagy Briain lánya, a Meaig helyett. Amikor hazajött Amerikából, esze ágába se lett volna a Neil házának még a közelébe se menni, ha a Neil fia el nem veszi a Nagy Briain lányát. De minek is ment volna oda?… Ócska viskó az, nem ház. Koszos, ócska viskó. Nem való az egy jenkinek. Nem is értem, hogy bírt ott maradni azok után, hogy járt a mink portánkon, meg tucatnyi puccos amerikai házba is. Nem maradt mondjuk sokáig, hamar visszaindult…
Soha többé nem jön vissza Írországba. Végzett velünk. Bár azt ugye sose lehet tudni, mit fog a fejébe venni, amikor ez a háború véget ér, mihez lesz éppen kedve. A Neil meg még a mézet is kihízelegné a kaptárból az alamuszi, mézesmázos modorával. Rohadjon meg egyébként is a Baba, vén banya! Miután eljött a Nagy Briain családjától, a lányt, a Meaigot azután is szerette… A Pádraig volt az igazi féleszű, amiért nem hallgatott rá, és nem vette el a vén csúfság lányát. „Hiába beszéltek”, mondta az ostobája. „Akkor se venném el a Meaiget, ha ő lenne az utolsó lány egész Írországba.” Soha többé nem jött felénk, épp csak megállt a küszöbön aznap is, amikor elindult vissza Amerikába.
– …Hitler az én babám. Az a nekik való fiú…
– Ha Angliát legyőzik, nagy felfordulás lesz az országba. A piacokat máris elveszítettük…
– …A kelleténél ötven évvel korábban tetettél engemet ide, te Félfülű Szabó Tetű! Tik félfülűek mindig is mocskos bagázs voltatok. Bicska, kő, üveg, tiknektek mindegy volt. Nem voltál hajlandó férfiként harcolni, csak leszúrtál…
– …Hadd beszéljek, hadd beszéljek!
– Jézus Máriám! Élek vagy meghaltam? Ezek itt élnek vagy meghaltak? Ugyanúgy locsognak, mint amikor még a földön jártak! Aszittem, ha meghalok, békébe nyugodhatok, nem kell majd dolgozni, aggódni a ház meg az időjárás miatt, aszittem, pihenhetek majd végre… De mire föl ez a nagy zsivajgás a temető földjébe?
Máirtín Ó Cadhain: Sírok a sárban
Joshus Könyvek, 2017
Kiemelt kép:Gilles Lansard / ONLY WORLD / Only France / AFP
