Bár Louisa May Alcott regényének 1994-es feldolgozása épp elég erős volt, ez nem szokta megakadályoznia filmeseket, hogy megpróbáljanak újra nekiveselkedni egy klasszikusnak, hogy aztán kevés kivételtől eltekintve belebukjanak. A Kisasszonyok újrafeldolgozásának ötlete sem hangzott túl biztatóan, de Greta Gerwig, a Lady Bird rendezője azért már többször bizonyította, hogy generációjának egyik legtehetségesebb rendezője, akire érdemes figyelmi még akkor is, ha elsőre a projekt kissé zavarba ejtően hangzik. Gerwignek elég fontosak a női témák, női főhősök, illetve személyében is képviseli a girlpowert Hollywoodban, így sejthető, hogy a Kisasszonyokban is erősen kidomborodik majd a korszellem, mely elnyomja és másodrangúként kezeli a nőket, és ami, ugye, nem változott olyan nagyon sokat. A filmhez most érkezett előzetes is erről árulkodik, felvonul benne a film összes nagy neve, Laura Dern, Meryl Streep, Emma Watson, Saoirse Ronan, Florence Pugh, Timothée Chalamet és a többiek. A Kisasszonyok, jó kosztümös filmhez méltón, karácsonyra érkezik, december 26-án kerül a magyar mozikba.
Kiemelt kép: UIP Duna