Kultúra

A Stranger Things színészei harcolták ki, hogy ne jöjjön össze az új évad álompárja

Így ugyanis sokkal jobb és inspirálóbb lett a történet.

Bár Dustin és Suzy rádiós-matekos-végtelen történetes távkapcsolata és a Joyce és Hopper nyomozó bénázó-bimbózó románca is erős versenyző, természetesen a Stranger Things legjobb párosa Robin és Steve volt: a két fagyis tininek rajongók tömegei drukkoltak, hogy végre egymásra találjanak. Ebben persze komoly szerepe volt annak, hogy a Robint alakító Maya HawkeEthan Hawke és Uma Thurman kislánya – olyan fergetegeset játszott a sorozatban, hogy azzal egyből az egyik kedvenc szereplővé vált újonc mivolta ellenére.

Ám akármennyire is drukkoltak a rajongók neki és a Joe Keery alakította Steve-nek, a sorozat vége felé, amikor Steve megvallja vonzalmát Robinnak, a lány töredelmesen bevallja, hogy a lányokat szereti. Ami önmagában, ugye, kulturáltabb vidékeken már nem nagy szám, ám ha hozzátesszük, hogy a sorozat a nyolcvanas években játszódik, amikor a másság még messze nem volt annyira sem elfogadott, mint ma, elég szép húzás a sorozat részéről. Ahogy az is, ahogy Steve karaktere mindezt fogadja: a fent kifejtett okokból Steve még a mainál is érettebb gondolkodásról tesz tanúbizonyságot azzal, hogy nem csinál különösebb ügyet a dologból, viszont közeli jóbarátok maradnak a lánnyal.

Most kiderült azonban, hogy ezt a szép, érzékeny történetelemet nem is a Duffer testvérek találták ki, hanem a két érintett színész. Maya Hawke a Wall Street Journalnak adott interjújában mesélt erről, elmondta, hogy az eredeti forgatókönyv szerint Steve és Robin karaktere összejött volna, ám Hawke és Keery úgy a forgatás felénél úgy döntött, lebeszélik az írókat a romantikus végkifejletről.

A forgatás során elkezdtük úgy érezni, hogy nem kellene összejönniük, és hogy Robin meleg. Még ha visszamegyek a korábbi epizódokra, akkor is úgy érzem, hogy ez a legnyilvánvalóbb megoldás.

– nyilatkozta Hawke hozzátéve, hogy nem kellett nagy ellenállást legyőzniük, Matt és Ross Duffer szerette az ötletet, és közösen dolgozták ki az új befejezést, és Hawke nagyon boldog a végső formával, ahogy azzal is, hogy a közönség olyan kedvezően fogadta Robin karakterét.

Kiemelt kép: Netflix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik