Március elején terjedt el szélsebesen az interneten egy videó, melyen Mr. Missh, vagyis Demeter Mihály rapper decemberi, ceglédi koncertjén többször is megüti egy női rajongóját. Később a 444 megírta, hogy az említett eset nem ott és akkor, hanem két évvel előtte, Budapesten történt, az előadó pedig – állítása szerint – korábban már lerendezte az esetet. Mr. Missh akkor a médiát okolta lehetséges büntetése miatt.
Ekkor jött a képbe a részben a feljelentéseiről elhíresült Tényi István, aki garázdaság bűntettének vádjával feljelentette a rappert. Nemrég derült ki, hogy garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség vádat emelt Demeter ellen.
https://www.youtube.com/watch?v=2Xd6DdQtLiw
Kiemelt kép:
