Kultúra

Még Donald Trump sem tudott segíteni A$AP Rockyn

Múlt héten írtuk meg, hogy Donald Trump is segíteni próbál a július elején őrizetbe vett A$AP Rockyn. A rappert azután vették őrizetbe, miután utcai verekedésbe keveredett két férfivel Svédországban, ahol épp koncertezett. Trump pénteken a Twitteren közölte, hogy Kanye West kérésére segít a sztár kiengedésében és megpróbál beszélni a svéd miniszterelnökkel.

A BBC azt írja, hogy a svéd hatóságok döntésén ez sem enyhített azonban, csütörtökön közölték, hogy súlyos testi sértéssel vádolják a rappert, őrizetben marad a tárgyalásig. Mindeközben az amerikai külügyminisztérium nemrég aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nem tartják jó körülmények között A$AP Rockyt Svédországban.

Olyan információkat kaptunk A$AP Rocky fogvatartásáról, melyek aggodalomra adnak okot. Minden kormánytól, beleértve Svédországot is, elvárjuk, hogy tisztességesen és tisztelettel kezeljék az amerikai polgárokat. Reméljük, hogy ASAP Rocky és munkatársai hamarosan újra turnézhatnak és barátaikkal, valamint a családjukkal lehetnek

– nyilatkozta akkor Robert OBrien szóvivő, Trump túszejtési ügyekkel foglalkozó különmegbízottja.

Kiemelt kép: CHRISTOPHER POLK / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik