Kultúra

Sas József négy hónap után elhagyja a kórházat

Négy hónap után, csütörtökön hagyja el a kórházat Sas József, írja a Blikk. A humorista saját felelősségére távozik onnan, mert már nagyon szeretett volna hazamenni. Felesége a lapnak elmondta, hogy bár ez az ő döntésük, az orvos szerint van már olyan állapotban, hogy ne legyen baj ebből.

Sas Józsefet márciusban kellett Thaiföldről hazahozni súlyosbodó egészségügyi állapota miatt, majd azonnal kórházba szállították, ahol megállapították, hogy kétoldali agyvérzése volt. A humorista a Story magazinnak nemrég azt nyilatkozta, hisz a felépülésben és abban is, hogy egyszer majd újra színpadra állhat.

Sas József: Hiszek a felépülésben
Januári sztrókja után lassan gyógyul.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik