Kultúra

Nagy Bandó András a belső emigrációt választotta

Nagy Bandó András a Bestnek adott interjúban egészen hosszan beszélt a mindennapjairól, hogy milyen jól érzi magát, hogy elvonult a nyilvánosság elől. Pécsen él a kilencéves lányával és a feleségével.

Az író azután tűnt el, hogy az ATV-ben súlyos kijelentéseket tett Orbán Viktorra vonatkozóan, majd bocsánatot kért a miniszterelnöktől. Közéleti témákat most nem érintettek, de azt igen, hogy Nagy Bandó kirobbanó formában van.

Nagy Bandó András bocsánatot kért Orbán Viktortól
Hátrébb akar lépni az ingerlően zavaros közélettől, és inkább a irodalommal és a családjával szeretne foglalkozni.

Folyton munkálkodom, írok, karbantartom magam, a teniszezést ugyan abbahagytam a sérült vállam miatt, de naponta nyolc-tíz kilométert nyomok le a futópadon, idén már ezer kilóméter van bennem. Kevés hetvenes csinálná utánam. A teniszezés utáni mozgáshiány miatt súlyfölöslegem lett, fölmentem kilencven kilóra, ami terhelte a gerincemet, a szívemet, de ezzel a napi mozgással lementem nyolcvanra, és így már jól érzem magam a bőrömben. Úszni nyaranta Orfűre járok, napi 60-80 perc a penzumon, imádom azt a magányomra települő csöndet és nyugalmat. Felelősségteljes férj és apa vagyok, minden éves kontrollt megejtek, urológus, fogorvos, kardiológus. A szívem a legkritikusabb pontom, szeptember óta pacemakerfüggő lettem, a szívem a kis műszerre hagyatkozik, a ritmuszavar már csak emlék.

– nyilatkozta Nagy Bandó András, és elmondta a lapnak, hogy inkább a családjával, illetve a könyveivel foglalkozik. Ahogy fogalmazott, annyi éves akar lenni, amennyi egy kilencéves lány apjához passzol.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik