Kultúra

Müller Péter Sziámi: A szólásszabadságot nem lehet megnyirbálni

Néhány nappal ezelőtt tüntették ki Lengyelországban Müller Péter Sziámi nyolcvanas évekbeli zenearát, a Kontroll Csoportot a rendszerváltásban betöltött szerepéért, míg itthon a rendszerváltás 30. évfordulóját ünneplő Szabadságkoncertre meg sem hívták őket.

A zenész a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, van egy kultúrhatalom, amely hozott egy döntést, hogy hogyan celebrálja a rendszerváltás évfordulóját, zenekarának viszont nincsen szükségük semmiféle elégtételre. Rengeteget koncertezik Andfriends nevű zenekarával, ráadásul azt látja, úgy telnek meg a koncerthelyszínek, hogy gyakorlatilag be vannak tiltva a rádiókban és a tévékben.

A kormány legitim. Ha vonzereje biztos tudatában meghozza azt a döntést, hogy így vagy úgy akarja celebrálni a rendszerváltás ünnepét, tegye, nekem biztos nem támadnak olyan gondolataim, hogy elvitték a show-t. Egyébként is úgy vagyok a politikával, mint Csehov: csak annyira akarok érteni hozzá, hogy meg tudjam magam védeni tőle

– mondja.

A zenész elmondása szerint sem a nyolcvanas években, sem most nem politizálnak.

Politizálás az, ha valaki proaktív, látja előre, hogy mi fog történni, azt ki akarja védeni, és ezért alakít, mondjuk egy pártot. Én viszont egész életemben nagyon privát voltam, még akkor is, ha időnként belekeveredtem különböző civil szerveződésekbe[…]De ha kedvem támadt írni egy dalt, és abból, mondjuk az jött ki, hogy de jó, hogy beteg lettél, meggyógyít a Nagy Testvér, akkor nem gondolkodtam, hogy ez most mennyire lehet problémás[…]Szerintem a szólásszabadságot nem lehet megnyirbálni. Az internet korában ez teljesen lehetetlen, de az internet előtti időkben is az volt, mi épp ezt próbáltuk ki.

Kiemelt kép: Kallos Bea / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.