Kultúra
Budapest, 2018. augusztus 12.
Fesztiválozók a 26. Sziget fesztivál ötödik napján az óbudai Hajógyári-szigeten 2018. augusztus 12-én.
MTI Fotó: Sóki Tamás

Törvénybe iktatnák, hogy rögzítsék a fesztiválozók adatait

A fesztiválozók személyi adatainak rögzítéséért nyújtott be törvényjavaslatot Gulyás Gergely és Kocsis Máté (Fidesz), valamint Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő.
Korábban a témában:

A parlament honlapján közzétett, kedden benyújtott javaslat szerint a képviselők a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényt azzal egészítenék ki, hogy a több mint huszonötezer jegyet eladó, zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtó tömegrendezvény szervezőjének rögzítenie kell a rendezvény látogatóinak személyi adatait.

A szervezőnek még a rendezvényre belépés előtt, a tömegrendezvény helyszínén vagy a jegyek forgalomba hozatalát követően – legfeljebb a tömegrendezvény kezdetének időpontját megelőző kilencven napon belül – előzetesen rögzítenie kell a látogatók nevét, állampolgárságát, születési idejét, személyazonosításra alkalmas okmányát és arcképét. Az előzetesen rögzített adatokat a látogatónak a helyszínen okmánnyal kell igazolnia.

A javaslat kitér arra is, hogy a rendezvény szervezője az adatokat kilencven napig kezeli, azokat írásos megkeresésre bűnüldöző szerveknek át kell adnia.

A benyújtók szerint a törvénymódosításra a rendezvényen részt vevők biztonsága, a bűncselekmények – különösen terrorcselekmények – megelőzése, felderítése érdekében van szükség. Magyarországon a belépőjeggyel látogatható élőzenei tömegrendezvényeket sokszor nagy kiterjedésű szabadtéri helyszíneken rendezik, amelyek nem állnak folyamatos őrzés-védelem alatt, és előzetes teljes körű átvizsgálásuk sem valósítható meg. A fokozott biztonsági kockázatú sportrendezvények esetében a törvény kötelezővé teszi a – széles körű biometrikus adatok kezelésével is járó – beléptetőrendszer alkalmazását a nézőtéri erőszak visszaszorításáért – írták az indoklásban.

A Sziget Zrt. örül

A Sziget Zrt. szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a cég üdvözli a szabályozást, amely megerősíti korábbi törekvéseiket és gyakorlatukat, valamint véget vet annak, hogy – speciális és kötelező szabályozás hiányában – különbözőképpen lehetett értelmezni a potenciális biztonsági problémákat.

Remélik, hogy a törvénytervezetet elfogadják, és akkor a Szigeten az új jogszabálynak minden szempontból megfelelő, hatékonyan működő check-in rendszerrel ellenőrzik majd a látogatóik személyi azonosságát – tudatták.

Kiemelték azonban, hogy a VOLT Fesztiválon és a Balaton Soundon még alkalmazhatják a rendszert, mivel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elmarasztalta a Sziget Zrt.-t eddigi gyakorlatáért, a törvényjavaslat pedig legkorábban az elfogadását követő 15 napon belül léphet életbe.Ennek ellenére mindent megtesznek a látogatók biztonságáért és a jegyekkel visszaélés ellen – tették hozzá.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Hungary's Prime Minister Viktor Orban arrives for a European Union (EU) summit at EU Commission Headquarters in Brussels on May 28, 2019. (Photo by JOHN THYS / various sources / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.