Kultúra

80 éve elveszettnek hitt Moholy-Nagy filmet találtak meg

A Brit Filmintézet archívumából került elő Moholy-Nagy 1933-as Hangzó ABC című alkotása, írja az artportal. A Brit Filmintézeté a világ egyik legnagyobb filmarchívuma, ami több mint 275 ezer művész-, dokumentum- és rövidfilmet, valamint 625 ezer televíziós programot őriz. Innen került elő véletlenül a 80 éve elveszettnek hitt alkotás, amikor az archívum két kurátora az optikai jelek segítségével létrehozott hangokat kutató programba illeszkedő filmeket keresett, és ráakadt a német-amerikai Oskar Fischinger egyik 1931-es filmjére. Alkotás vetítésekor vették észre, hogy a tekercsen még egy film található, a Hangzó ABC.

Kiderült, hogy a két filmet egy 1936-os filmes program kedvéért ragasztották össze, melyet az akkoriban nagy tekintélynek örvendő London Film Society szervezett.

Moholy-Nagy a hangosfilm megjelenésének időszakában azokat az avantgárd technikai kísérleteket tekinti át, melyek ismét csak kreatív módon grafikai (optikai) jel segítségével hoznak létre korábban nem létező hangeffektusokat, vagy éppen hang révén vizuális jelet (optofonetikus szedőgép). Egy ilyen úttörő jellegű filmkísérletet magától a szerzőtől is ismerünk: a Hangzó ábécé címűt

– írta Beke László a Filmvilág 1980/6. számában a filmről.

Kiemelt kép: Youtube / HauserWirth

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik