Kultúra

Súlyosan túlterhelte magát Petruska

Egri koncertjén egy barát húzta ki a bajból.

Olyan erős fájdalmai vannak Petruska Andrásnak, hogy egri koncertjén egy régi zenésztársa segítségére szorult. Mint Facebok-oldalán írja, olyannyira túlterhelte magát, hogy hetek óta fáj a bal keze, és hiába pihentette napokig, nem lett jobb a helyzet, és már félő volt, hogy le kell mondania vasárnapi egri koncertjét.

Sosem csináltam még ilyet, és sosem jelzett ilyen durva túlterhelést a testem, de semmiképpen sem szerettem volna cserben hagyni a rendezvény közönségét és szervezőit. Így este 10 órakor felcsörögtem a hosszú idő után itthon tartózkodó Antal Tomi zongorista barátomat, hogy segítsen ki.

– írta Petruska a Facebookon. Bár a két zenész ugyanabban a zeneiskolában tanult, mióta végeztek, nem zenéltek együtt, pláne nem Petruska saját dalait, így elég mély víz volt a kérés, ám a rutin meg a közös múlt végül is sikert hozott, a spontán zongora-ének kettős nagyon is működött. A zenész keze ugyanakkor továbbra is fáj, remélhetőleg a nyári koncertekre ez nem jelent majd veszélyt.

Szomorú pillanatok és nagy csodák libikókáztak egymással tegnap. Hetek óta fáj a bal kezem, és ezen a több napos…

Közzétette: Petruska – 2019. május 27., hétfő

Kiemelt kép: Láng Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik