Az elmúlt napokban futótűzként terjedt a hír:
így kiveszi azt az alig néhány hét múlva, az azerbajdzsáni Bakuban rendezendő UNESCO-ülésen a tagok elé terjesztendő pályázatból.
A Római Birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza címmel 2018 januárjában beadott terv hatvanöt helyszínének egyikét jelentő Hajógyári-sziget az elmúlt negyedszázadban leginkább a Sziget Fesztivál helyszíneként vált ismertté, így sokan talán nem értik, miért jelentene az komoly, védendő értéket.
Mire a nagy felhajtás?
A sziget – melyet lehet, hogy épp a rómaiak választottak el a szárazföldtől – kétezer évvel ezelőtt Alsó-Pannónia provincia központja, a komoly nagyvárosnak számító Aquincum része volt, sőt, a II. század hajnalán itt építették meg a terület helytartójának 8-10 ezer négyzetméteren nyújtózó palotája.
A jó eséllyel a pályáját pannóniai helytartóként és consulként kezdő későbbi Hadrianus császár által építtetett, kőfallal körülzárt komplexum a földdarab öböllel elkülönülő, 32 hektáros déli részén állt, ami 1973 óta emiatt régészeti védettséget élvez.
A III. század végén elhagyott, mozaikok és freskók egész sorával díszített épületegyüttes néhány fala a XIX. század derekáig a felszínen maradt, így első ásatására már meglepően korán, 1854-1857 közt kerülhetett sor, melyet két újabb (1941-1942, ill. 1951-1956) követett, teljes feltárása azonban máig nem történt meg.
Az 1991-ig működő hajógyárnak is otthont adó, ennek köszönhetően számos ipari műemlékkel pöttyözött, sőt, egy Hajós Alfréd-munkát is rejtő területen végzett régészeti munkák után a romokat visszatemették, így
A hajógyár
A gróf Széchenyi István kezdeményezésére létrejött Óbudai Hajógyár az Első Duna-gőzhajózási Társaság gyáraként született meg, és több mint százötven éven át ontotta magából a járműveket: előbb fatestű gőzhajókat, majd személyszállító- és teherhajókat, uszályokat, jégtörőket, vontató- és tolóhajókat, illetve úszódarukat.
1939-1945 közt hadiüzemként, a Hermann Göring Werke fiókvállalataként, 1945 után pedig nyolc évre szovjet tulajdonban működő cég végelszámolása 1991-ben kezdődött meg, 2000-ben pedig a cégjegyzékből is nyomtalanul eltűnt.
A rendszerváltás után
Mindez persze nem állta útját annak, hogy a századfordulón még Nagy-szigetként ismert, értékes fákkal teli szigetet az elmúlt harminc évben ne csak a hajógyár épületeibe költöző raktárak, irodák, a kikötőt átvevő Wiking Yacht Klub, a Vizoviczki László által kézivezérelt szórakoztatónegyed, illetve az 1993-ban Diákszigetként létrejött Sziget Fesztivál hasznosítsa, hanem az ingatlanpiac vastag pénztárcával rendelkező szereplői is megpróbáljanak hasznot húzni belőle.
Ennek fényében talán nem meglepő, hogy a védett déli rész, illetve az északi rész egy része 2003. októberében, a Medgyessy-kormány alatt, több cégen át, 4,6 milliárd forintos áron – a 2000-ben megállapított hétmilliárdos érték mindössze kétharmadáért – az Álomsziget 2004 Ingatlanhasznosító Kft. kezébe került.
A befektető-vállalatnak az Index szerint egy időben tizenöt tulajdonosa volt, köztük a
a fő tulajdonos azonban a Plaza Centers nevű – két tucat magyar üzletközpontot, köztük a Duna Plázát építő – izraeli ingatlanfejlesztő cég volt, ami az MKB Bankkal közösen birtokolt Ercorner Kft-n át tartotta kézben a projektet.
Az Álomsziget 2004 egy négyszázmilliárd forintos (később ez 525-re módosult) beruházás keretein belül múzeumot, 3500 embert befogadó színházat, a főváros legnagyobbjának számító – ezerötszáz főt befogadó – operaházat, valamint kulturális és szórakoztató létesítményeket tervezett az egykori hajógyár területére, a Nagy-szigeten pedig 60 ezer négyzetméteres, 3500 vendéget ellátó kongresszusi központ, egy 30 ezer négyzetméteres kaszinó, valamint a sokszor a fák koronái fölé nyúló, 25-30 méter magasságra törő szállodák és apartmanhotelek épített volna,
210 ezer négyzetméternyi területet átadva a szórakozásnak, a pihenésnek és a kultúrának.
A kulturális örökség védelméről szóló törvény szerint az egykori palota területének természetesen kizárólagos állami tulajdonban kellett volna maradnia, ez azonban akkor nem fogta vissza az államot, illetve Óbuda vezetését, sőt 2006 márciusában a cég minden kérdésben megegyezésre jutott a III. kerületi Önkormányzattal – írta az Index, hozzáfűzve, hogy az Álomsziget az óbudai infrastruktúrát is javítaná: a szigetre vezető közúti alagutat hozna létre, és az évtizedek óta álló két hidat – így a Sziget Fesztivál látogatói számára ismerős K-hidat – is újjáépítenék, illetve fejlesztenék.
A beruházó álmainak megvalósítását rövid időre megnehezítette a főpolgármesteri hivatal határozott ellenvéleménye, illetve a Kincstári Vagyonigazgatóság kezében lévő, a palota piaci áron történő megvásárlására vonatkozó joga, de ez az akadály hamar elmúlt, hiszen az állam 2008-ban egymilliárd forintért visszavette a feltárást érdemlő területet.
Az Álomsziget ezzel párhuzamosan kaszinókoncessziót nyert Budapestre és Pest megyére, melynek értelmében a Pénzügyminisztérium vállalta, hogy
Ez óriási lökést adott az Európa legnagyobbjának szánt projektnek: a második Gyurcsány-kormány utolsó heteiben, 2009 tavaszán már kiemelt beruházásként beszéltek a projektről.
A Fidesz mindemellett még az ellenzék részeként támadta a tervet, kormányra kerülésük után pedig úgy tűnt, megpróbálják menteni a menthetőt: 2010 novemberében visszavonták ugyanis a kiemelt státuszt, így a 25 ezer embernek munkát ígérő, háromezer szállodai szobát és ezer apartmant magában foglaló magyar Las Vegas álma állami támogatás nélkül, az építtető hirtelen fellépett pénzügyi nehézségei miatt nemes egyszerűséggel bedőlt, annak ellenére, hogy a sajtóhírek korábban még 2012-es megnyitóról szóltak.
Nem jöttek létre a projekttel párhuzamosan Óbudára ígért városi fejlesztések sem: ma sincs alagút a Duna alatt, és nem építették újjá, illetve bővítették a száznyolc hektáros területet a budai oldallal összekötő hidakat sem.
Úgy tűnt tehát, hogy megmenekülnek a nem ritkán évszázados fekete nyárfák, mezei szilek és fehér fűzek, a vízimadarak pedig továbbra is békésen költhetnek, vagy épp pihenhetnek meg itt, sőt, minden jel arra mutatott, hogy ezt a békét az Orbán-kormány is támogatja.
2013-ban 3,9991 milliárd forintért visszaszerezték ugyanis a kis híján kaszinó- és hotelerdővé vált szigetet, a következő évben pedig kijelentették:
Az azóta eltelt öt évben nem indult el azonban semmiféle grandiózus munka, bár a kormány továbbra is támogatta az értékes terület fejlesztését, sőt, 2014-ben bezáratta a tizenhét éven át az egykori hajógyár néhány épületében működő szórakozóhelyeket.
2016-ban újabb komoly lépést tettek az értékek megőrzése felé, hiszen úgy gondolták, az Óbudai-sziget megérdemli, hogy a világörökség részévé váljon. Az ehhez szükséges pályázatot egy évvel ezelőtt juttatták el a UNESCO-hoz, sőt, Orbán Viktor az ügy mellé egy miniszteri biztost – a régész Visy Zsoltot – is kinevezett.
Ezt a szépen alakuló helyzetet a Fidesz néhány napja aztán egy nyúlfarknyi határozattal változtatta meg – a május 17.-i Magyar Közlönyben olvasható kormányhatározat szerint a limes, azaz a római kori határ épített örökségének megőrzése érdekében indított eljárást folytatni kívánják, az Óbudai-sziget védelemre való felterjesztését azonban visszavonják:
Az ok egyelőre ismeretlen, de bármiféle, a jövőben a szigeten végzett földmunka óriási veszélyt jelenthet az eddigi feltárások során is igen gazdag leletanyagot adó területre, ahol egy 2003-ban kelt régészeti szakvélemény szerint
a Római Birodalom közigazgatási és határvédelmi rendszerének olyan építészeti együttese maradt fenn nagyrészt beépítetlenül, a kutathatóság és bemutathatóság lehetőségével, amelyre a birodalom északi határai mentén másutt nincs lehetőség.
Mi történhet ezután?
A világörökségi státusz hiánya természetesen nem jelenti azt, hogy az 1973 óta fennálló régészeti védettség is semmissé válik, az elmúlt néhány évben tapasztalt pusztítások – így a korábban helyi védelmet, vagy műemléki státuszt élvező épületek eltüntetése, más esetekben pedig a legszükségesebb javítások elvégzése helyett kivárással való pusztítása – azonban komoly aggódásra adnak okot, főleg annak fényében, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tavaly részben a palota romjait is rejtő három hektáros parcellát hirdetett meg bérletre, bár azért nem jelentkezett senki – mutat rá a Népszava.
Az esetleges beépítési tervek esetén természetesen tehát nem csak a romok, de a szigeten ma jelenlévő irodák, az egykori hajógyár épületei, a budapesti Duna-szakasz fontos részét képező hajókikötő, illetve az élővilág sincsenek biztonságban.
A Magyar Nemzet információi szerint a kormány egyelőre nem döntött a sziget hasznosításáról, a védettségre ajánlás visszavonását pedig azzal magyarázták, hogy
Kérdés persze, hogy a kormány a feltárt értékeket kifogástalanul megőrző, azt kellő módon bemutató múzeumot ért-e korhű helyreállítás alatt, vagy a következő években egy újabb, olyan kirakatépület válik Budapest látképének részévé, mint a lovasprogramoknak, báloknak és kiállításoknak otthont adni kívánó, az előzetes tervek szerint 3,5 milliárdot felemésztő Királyi Lovarda, amit néhány éve az elmúlt fél évszázad legnagyobb műemlékprojektjeként harangoztak be. Mindeközben megmentésre váró műemlékek tömegei pusztulnak a fővárosban, pedig legtöbbjük falai közt nap mint nap munka folyik, vagy épp családok tucatjai élnek bennük.
Egy, az északi oldalra tervezendő nagy beépítés is nagy mértékben rombolná a környezetet, nagy mértékben csökkentve a szigeten nyugalmat talált, számos esetben védett madarak számát, felborítva a költési szokásaikat, vagy épp komoly kárt okozhatna a kormány számára értéket minden bizonnyal itt sem jelentő idős faállomány terén, melyek már a Városligetben, az Orczy-kertben és a Nemzeti Múzeum körül is csak akadályt jelentettek a projekteknek.
Magyarország és az örökségvédelem
A világörökségi védelmet megítélő UNESCO és a magyar kormány kapcsolata egyébként az elmúlt két évben vált kritikussá: az ENSZ-hez tartozó szervezet munkatársai a Budavári Palota kormányzati negyeddé való átalakítása, a Városligetbe megálmodott múzeumi negyed, illetve a Kopaszi-gátnál épülő, a városképet megváltoztató MOL-torony ügyében is hallatták a hangjukat.
A helyszínek állapotát felügyelő ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) munkatársai tavalyi és idei látogatásuk során mindemellett aggódva nézték a városban folyó változásokat, és ijedten konstatálták, hogy a kormány megpróbálta megakadályozni a fenti ügyek miatt aggódókkal való találkozójukat:
