London a XIX. században sokszor nem volt több egy bűzölgő épülethalomnál: az utcákon folyt a szennyvíz, a Temzében úszott a szemét, az üzletekkel és kocsmákkal teli utcákat összekötő sikátorokon pedig senkinek nem volt kedve átfutni, köszönhetően az elviselhetetlen vizeletszagnak.
A helyzet évtizedeken át nem változott, sőt, hatásai egyre súlyosabbá váltak: a vizelet által elért falrészeken lassan mállani kezdtek a téglák és kövek, így a városvezetés számos közben vizeletterelőket szerelt fel, melyek a
A szimpla fémszalagok kimondottan megnehezítették a hólyagrobbanáshoz közeledő úriemberek éjszakáit – egyikük 1809-ben így panaszkodott:
A kétszáztíz évvel ezelőtt felszerelt fémeszközök mára sajnos már eltűntek, a későbbi évtizedekben kihelyezett darabok közül azonban még ma is találkozhatunk néhánnyal – így például a híres Fleet Street egyik közében, az angol ügyvédek képzésében közel hatszáz át élen járó Clifford’s Inn of Chancery felé vezető pár méteren:
