Kultúra

A világ legjobb közszolgálati műsorai között az On the Spot

Zsinórban másodszor került be a műsor az INPUT fesztiválra.

Egyedüli magyar műsorként az On the Spot: Okos világ tibeti epizódját válogatták be a közszolgálati műsorok nemzetközi konferenciája, az INPUT hivatalos programjába. A több mint 40 éve alapított rangos fesztivált ezúttal Bangkokban rendezik meg május 6. és 10. között. Az On the Spot Prima Primissima és Pulitzer-emlékdíjas alkotói, Cseke Eszter és S. Takács András az amerikai, kanadai és német közszolgálati televíziózás krémje mellett képviselik Magyarországot munkájukkal, több Oscar-díjra jelölt dokumentumfilm mellett.

Az idei konferenciára közel 300 televíziós produkciót neveztek be az alkotók és a csatornák szerte a világból, a berlini előválogatás során végül 33 ország 87 műsorát választották ki. Az INPUT történetében kifejezetten ritka, hogy egy műsor vagy sorozat egy-egy epizódját két egymást követő évben is vetítik a konferencián, ennek ellenére az On the Spot filmjeit az idén zsinórban másodszor válogatták be a legjobb közszolgálati műsorok közé. Tavaly a traumafeldolgozásról szóló évad, Az ellenség gyermekei szarajevói epizódját hívták meg az INPUT-ra, amelynek az amerikai PBS adott otthont New Yorkban. A nemzetközi konferenciát minden évben máshol rendezik meg, a szervezők ezzel próbálják inspirálni a független és színvonalas közszolgálati televíziózást az egész világon, az On the Spot például először 2013-ban El Salvadorban szerepelt a programban egy gázai filmjével, amely később elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Arany Nimfát is a Monte-Carló-i Televíziós Fesztiválon.

Idén az On the Spot kilencedik évadából, az Okos világból mutatnak be egy epizódot Bangkokban. A Dharamshalában forgatott filmben Cseke Eszter és S. Takács András találkozott a dalai lámával is. Az MTVA megrendelésére készült 8 részes sorozat azt mutatta be, hogyan hat a telekommunikációs bumm a legkülönbözőbb közösségekre és kultúrákra, egy Srí Lanka-i törzstől a Himalájában meditáló buddhista szerzetesekig.

Nem politikai okok vezettek az On the Spot megszűnéséhez
Májusban menesztette a készítőket a köztévé.

A konferenciát a német ARD és a Sky koprodukciójában készült Babilon Berlin egy epizódja nyitja. A történelmi sorozat több mint 40 millió dolláros költségvetésével az eddigi legdrágább német televíziós produkció. Az amerikai közszolgálati PBS többszörös Peabody-, Pulither- és Emmy-díjas tényfeltáró sorozata, a Frontline egy neonáci szervezetről szóló epizódjával került be a programba (Documenting Hate: New American Nazis), amely azt vizsgálja, a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport hogyan toborozhatott tagokat az Egyesült Államok hadseregéből. Két Oscar-díjra jelölt film is szerepel az INPUT idei programjában, a pár évvel korábbi I Am Not Your Negro című történelmi dokumentumfilmet Samuel L. Jackson narrálta Martin Luther Kingről és más emberi jogi aktivisták életéről, míg a tavalyi Minding the Gap amerikai dokumentumfilm három gördeszkás fiú történetét meséli el, a kritikusok tavalyi kedvence a Sundance Filmfesztiválon különdíjat kapott, majd szintén Oscar-díjra jelölték.

Az On the Spot filmjét pénteken vetítik a fesztiválon. Az alkotókkal készült korábbi interjúnkat itt olvashatják:

On The Spot: Soha nem volt annyi kozmopolita a világban, mint most
"Ne méricskéljük folyamatosan, hogy az én családom traumája nagyobb, mint a tied."

Fotó: On The Spot/MTVA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik