Egyszerűen perverz, ha egy fehér ember aláírja, hogy valójában afroamerikai

Néhány hónapja szántott végig a hír a magyar művészeti világon, hogy Gershwin 1935-ben született operáját, a Porgy és Bess-t a jogutódok akaratát be nem tartva – az előadásokban ugyanis csak afroamerikai énekesek szerepelhetnek – játssza az Operaház, április elején pedig kiderült:

az Ókovács Szilveszter vezette intézmény „afro-amerikai eredetük” kinyilvánítására kérte a magyar művészeket.

„Afro-amerikai eredetük” kinyilvánítására kérte az Operaház a Porgy és Bess magyar művészeit

Vitába keveredtek Gerschwin jogutódaival, akiknek akarata szerint, csak afroamerikaiak szerepelhetnek a darabban.

A huszonnyolc énekesből tizenöt az évadbemutató sajtótájékoztató időpontjára már aláírta a nyilatkozatot, számuk később azonban nyilvánvalóan még tovább nőtt. Az énekesek egyike pedig az index kérdésére kijelentette:

Nem hazudtunk arról, hogy genetikailag fekete lenne a származásunk: ilyesmiről szó sem volt a nyilatkozatban. Azt írtuk alá, hogy az afroamerikai tudat az identitásunk részét képezi, és ez így is van. Gershwin zenéje, a jazz és ezzel együtt az afroamerikai kultúra és művészet az összemberiség kulturális örökségét képezi, mindennapjaink részét képezi, hiszen napi szinten élvezzük ezt a kultúrát, ezt a zenét, így az identitásunk elválaszthatatlan részévé vált. Ebben semmi sértő nincsen senkire nézve.

Az Operaház énekesei szerint nem hazudtak azzal, hogy afroamerikainak vallották magukat

A Serenát játszó Bakonyi Anikó rasszizmusnak tartja, hogy azért nem adhat elő egy darabot, mert fehér. 

Az ügyben most a Karib-térségből származó, tíz éve Magyarországon élő és alkotó táncosnő, Valencia James is hozzászólt, aki az Indexnek elküldött levelében kiemelte:

A Magyar Állami Operaház kifehérített előadása és a főigazgató, Ókovács Szilveszter érvelése nemcsak Gershwinék hagyatékát sérti, hanem történelmi igazságtalanság is az afrikai-amerikaiakkal szemben, sőt sérti az átlag magyar adófizetőket is. A Karibi-térségből származó fekete nőként, aki egy évtizedet tanult és dolgozott Magyarországon, hozzájárult a helyi művészeti élethez és az ország életéhez általában, szeretnék megosztani pár gondolatot a témával kapcsolatban. Megértem, hogy riasztó lehet a felvetés, hogy etnikai alapon tiltsanak el valakit egy szerep éneklésétől. Nem hiszem, hogy minden fekete ember nevében szólhatnék, de hiszem, hogy a szereposztási megkötés igenis fontos, és nem a magyarok kisemmizésére irányul. Sőt: valójában Ókovács tettei okoznak kárt a magyaroknak!

A mű körül az elmúlt hetekben kialakult vita során felhozott érvekre is volt válasza:

Hallhattunk olyan érveket, hogy az opera sztereotip módon mutatja be az afrikai-amerikaiak életét, így kiszabadítása az eredeti, rasszista kontextusból és szereplőkből valójában jót tesz a műnek. Erre az érvre egy kérdéssel szeretnék felelni: milyen jogon dönt bárki, aki nem tagja az afrikai-amerikai közösségnek, ilyen megoldás mellett? […] Mintha Ókovács megfeledkezne róla, hogy ma is éri igazságtalanság és diszkrimináció a színes bőrű embereket, különösen Magyarországon! Tavaly, a premier idején kezdte meg Orbán Viktor miniszterelnök a feketék és arabok elleni nyíltan rasszista retorikát, hogy ezzel több szavazatot szerezzen. Romák ezreit sújtja intézményes elnyomás, és ezt el sem ismerik. Sokan hasonló vagy még rosszabb körülmények között élnek, mint a Catfish Row lakói. Ezen kívül a magyarországi afrikai származású közösség tagjait a sértő „félvér” néven emlegetik. Ezen csoportok közül egyik sem jelenik meg vagy szerepel a magyar színházi előadásokban. Ókovács azt állítja, ő a rasszizmus áldozata, és hamisan „progresszív megközelítésre” hivatkozik – önhitt álca ez, ami sérti sok színes bőrű mindennapi tapasztalatát és tudását az egyenlőtlenségekről. Leplezni próbálja a nyilvánvaló hamisságot és tiszteletlenséget egy sor irreleváns kérdéssel a fekete identitásról. Egyszerűen perverz, ha egy fehér ember aláírja, hogy „identitásának elválaszthatatlan részét képezi az afroamerikai eredet és tudat”, főleg, ha ezt az embert sosem érte rasszista megkülönböztetés, mint amúgy ez rutinszerűen megtörténik egy nem európaival a magyar társadalomban. Nehezen hiszem, hogy magára valamit adó ember egyetértőn aláírna egy ilyen nyilatkozatot, mint amit állítólag az előadásban részt vevőknek küldtek meg a bemutató napján. Ókovács tettei ártanak a magyaroknak. Először is a várható büntetések és jogi költségek vélhetően azok zsebét terhelik majd, akikért állítása szerint harcol: az adófizetőkét. 

Valencia James mindemellett rámutatott, hogy a 2017-es budapesti nyári fesztiválon nem teljes verzióban ugyan, de bemutatott művet az akkor színpadra állítására költött összegből akár egy megfelelő fellépőgárda is játszhatta volna, épp úgy, mint ma, egy színházi évad alatti blokkban. Ebben az esetben pedig

nem tűnt volna el belőle a társadalmi igazságtalanság valós problémáinak bemutatása, és nem adta volna át a helyét az ellenségességnek és a diszkriminatív megkülönböztetésnek.

A hosszú levél az afroamerikaiak és a magyarok közti párhuzammal zárul:

Több köt össze minket, mint amennyi elválaszt. A magyarok és az afrikaiak osztoznak a megszállások, az elnyomás szomorú történelmén. Úgy tűnik, ennek ellenére a (fehér) magyarok nem értik, milyen mértékben befolyásolja az afrikai származásúak mindennapi életét ez az elnyomó szemlélet. Nem tűnt el a rasszizmus Amerikából Martin Luther Kinggel vagy Barack Obama elnökké választásával. A fekete és roma magyarok naponta megtapasztalják a diszkriminációt Magyarországon. Ha Ókovács és az operában részt vevő művészek őszintén felmérnék saját kiváltságos, hatalmi helyzetüket a magyar társadalomban, az elnyomást, amit felmenőik elszenvedtek, és az elnyomást, ami jelenleg is létezik az országukban és világszerte, akkor belátnák, milyen fontos lenne a globális tudatosság, és hogy az a feladatuk, hogy valódi szolidaritást mutassanak azokkal, akik még mindig harcolnak a megkülönböztetés ellen. Távolabb kell látni, messzebbre kell tekinteni. Csak így lehet haladni. Tartozunk ezzel a jövő generációinak.

A teljes üzenet itt olvasható.