Kultúra

Az Operaház 15 énekese afroamerikainak vallotta magát

Én, alulírott kinyilvánítom, hogy identitásomnak elválaszthatatlan részét képezi az afro-amerikai eredet és tudat. Ezért is külön öröm számomra, hogy George Gershwin Porgy és Bess című operájában felléphetek

Egy korábban a birtokunkba került levél szerint ennek a nyilatkozatnak az aláírására kérte Ókovács Szilveszterazokat a művészeket, akik részt vesznek az Operaház Porgy és Bess-előadásában. Gershwin 1935-ös operáját tavaly mutatta be az Operaház Almási Tóth András rendezésében, és már akkor téma lett, hogy az előadás nem tartotta be a jogutódok akaratát, miszerint csak afroamerikai énekesek adhatják elő a darabot.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főgazgatója a keddi évadbemutató sajtótájékoztatón az ATV Híradójának elmondta: 28 énekesből 15-en aláírták a nyilatkozatot.

Magyarországon nincs bőrszín nyilvántartás, bűnügyben sincs, személyes adat, és nem tudom megmondani tulajdonképpen a szereposztásról, hogy ez megfelel-e, vagy nem felel meg a feltételnek, ezért inkább megkérdezem tőlük

– mondta az üggyel kapcsolatban Ókovács. A főigazgató az ATV Híradónak úgy nyilatkozott: nem tehet mást, mint azoknak az érdekét nézi, akik már megvették a jegyet az előadásra, ha pedig később per lesz az ügyből, az szerinte annak rossz, aki a fekete énekesekre vonatkozó kikötést megtette.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik