Bernard-Henri Lévy – Michel Houellebecq: Közellenségek
Kit ne érdekelne két francia botrányhős intellektuális szkandere? Az egyik sarokban a sztárfilozófus Bernard-Henri Lévy, aki nemrég Budapesten bizonyította, hogy még mindig bármikor képes a figyelem középpontjába kerülni. Napokig uralta a címlapokat Orbán-kritikus mondataival, és főleg azzal, hogy a magyar miniszterelnök talán több időt szánt egy vele való kávézásra, mint a teljes magyar független sajtóra 2019-ben.
A Közellenségekben az ő 2008-as levelezését olvashatjuk Michel Houellebecq-kel, aki nemcsak kiábrándult megjegyzéseivel és naturalista szexjeleneteivel sokkol, de még morbid egybeesések is kísérik pályáját: korábbi regénye, az európai muszlim hatalomátvételt vizionáló Behódolás épp a Charlie Hebdo-merénylet napján jelent meg Franciaországban. Van tehát mit megbeszélniük egymással, és nem fogják vissza magukat. Houellebecq a sunyi húzások és a médiabohózatok nagymesterének nevezi Lévyt, aki gyerekkora óta szemérmetlen gazdagságban fürdik. Magáról pedig ezt írja: „Nihilista, reakciós, cinikus, rasszista és undorító nőgyűlölő – ez lennék én.” Úgy véli, szinte mindenben különböznek, egyedül az köti össze őket, hogy mindketten „igencsak szánalomra méltó személyek”. A két „közellenség” huszonnyolc levelet váltott egymással, amelyekben ugyanúgy boncolgatják a személyes és a nagy társadalmi kérdéseket.
Háy János: Kik vagytok ti?
„Író vagyok, nem akartam más írókat szobornak látni, nem akartam szobrok közt élni. Ki akartam szabadítani őket ebből a fogságból, mert a vaspáncél csak a középkori lovagoknak áll jól, az íróknak nem” – vallja be küldetése célját Háy János a fülszövegben, és a kényes mentőakciót nagyrészt sikerrel végre is hajtja a kötet 700 oldalán. Nem kis teljesítmény, hiszen olyanok kerülnek terítékre (Petőfi, Jókai, Babits, Kosztolányi, stb.), akikből már rég utcanév, emlékmű és érettségi tétel lett, így művészként jó párszor belehalhattak saját kultuszukba. A Kik vagytok ti? nem a teljesség enciklopédikus igényével készült, és a tutit sem akarja megmondani, inkább játszik, gondolatot ébreszt és életet csihol a memoriterekbe fulladt verssorokba. Félredobja a tisztelettudó áhítatot, hogy megláthassa a klasszikusokban is a kortársat. Már az a gesztus is szokatlan, hogy közös platformra hozza Arany Jánost Víg Mihállyal, ennél többet ér azonban a laza, személyes, olykor pimasz hangütés, amivel újra emberivé varázsolja a dicsőséges szoborcsoportot. Az ikonokat persze nem lehet és nem is kell végleg elpusztítani, de egy idő után a márvány repedezni kezd és a réseken lassan átsejlik az eleven hús. Megnyílik az a szellemi tér, ahol belátjuk: lehet valaki „zseniális költő”, „nemzeti hős” és „egoista barom” egyszerre.
Anne Catherine Bomann: Agathe
„Az öregedés, tűnődtem, miközben elöntött a keserűség, mindenekelőtt arról szól, hogy észrevesszük, hogyan távolodik el egyre jobban egymástól az ember énje és teste, mígnem egy nap teljesen idegenné válik önmaga számára. Mi ebben a szép vagy természetes?” – az Agathe tele van ilyen eszmefuttatásokkal, mégis leginkább az életigenlésről szól. A monumentális trilógiák és végtelen sorozatok korában üdítő egy könnyű, finom kis könyvecske, ami súlyos témákat feszeget, mégsem nyom agyon. Egy nyugdíjazását váró párizsi terapeuta mindennapjain keresztül mutatja be, milyen könnyen elfelejthetjük azt az aprócska tényt, hogy élünk. A koppenhágai Anne Catherine Bomann-nak persze volt honnan merítenie, hiszen ő maga is évek óta pszichológusként dolgozik. Emellett tizenkétszeres dán pingpongbajnok, tizenöt éves kora óta pedig megszállottan ír szabadidejében. Ez így elég sűrűnek tűnik, az Agathe ehhez képest inkább nyugalmat áraszt. Mint egy fáradt, őszi délután ülni a padon, és fejben haikukat farigcsálni, amíg az emberek szaladgálnak körülöttünk. A derűs szemlélődésbe vegyül némi egzisztencialista beütés, de mit várunk egy írótól, aki egy filozófussal él együtt, és még a kutyáját is Camus-nek hívják?
Knut Hamsun: Pán
Nemcsak a norvég kultúra, de a világirodalom egyik legvitatottabb alakja. Knut Hamsunt egyfelől a modern próza atyjaként emlegetik, aki érzékeny, humanista regényeiért meg is kapta a Nobel-díjat, közben viszont elkötelezett náci volt, szerepet játszott a nemzeti szocializmus norvég térhódításában, és a háború alatt még Hitlerrel is találkozott, akit az emberiség harcosának nevezett. A Pánt persze még jóval ezelőtt, a 19. század végén írta, elmélyítve pszichológia és irodalom kölcsönhatását. A történet a magányos Gahn hadnagyról szól, aki leszerelése óta az erdőben él, míg egy nap beleszeret egy kereskedő lányába. A vonzalom kölcsönös, mégsem tud kiteljesedni, mivel a pár nem igazán képes dekódolni egymás érzelmeit. A Pán hasonlóan magával ragadó és tömör, ám kevésbé kegyetlen mint Hamsun leghíresebb regénye, az Éhség. Eddig négyszer filmesítették meg, 1937-ben például Joseph Goebbels propagandaminiszter támogatásával, aki Greta Garbót akarta szerződtetni a női főszerepre, és akit Hamsun annyira tisztelt, hogy még a Nobel-díját is elküldte neki a háború alatt. De mondom, itt nincs árja ideológia, csak költőiség, fanyar humor és humanizmus. A regény magyarul is megjelent 1925-ben, a mostani kiadás fel is használja az akkori borítót, de épp itt volt az ideje újrafordítani.
Szobotka Tibor: Bánom is én… – Naplók 1953-1961
Szabó Magda önmagában sem volt unalmas alakja az irodalomnak, férjével, Szobotka Tiborral való kapcsolata sem volt mindennapi. A párost nem „csak” a szerelem kötötte össze, hiszen mindketten írók voltak, ám Szobotka Tibort még nejénél is erősebben sújtotta a kommunista kultúrpolitika. Szobotka emellett naplóíró ember is volt, füzeteiben a borzalmas közéleti hangulat be-betekint a házaspár egyébként aktív társas életébe, és az eleinte inkább a mindennapok konkrétumaira szorítkozó naplóban egyre több lesz a személyes elem, melyekből kirajzolódik az a rengeteg frusztráció, amit a rendszer Szobotkának okozott. A kommunizmus legsűrűbb időszakáról van szó, így a napló kordokumentumnak is kiváló, és természetesen Szabó Magda prózaíróvá válását is megörökíti, de az igazi különlegességet mégsem ez adja: nem elég, hogy Szobotka maga is javított és kitörölt részeket, de halála után Szabó Magda is beleírogatott a naplókba, széljegyzetekkel látva el férje szövegeit. Így a Bánom is én nem csupán napló, de afféle furcsa, kísérteties párbeszéd is, melyben a feleség a férje után szól a halálon át is.
Filippov Gábor-Nagy Ádám-Tóth Csaba (szerk.): Párhuzamos univerzumok
Ha a kedves olvasó szeret olyan témákon agyalni, mint például hogy gazdasági hiba volt-e a Star Warsban a Halálcsillag megépítése, esetleg, hogy Cersei Lannister vagy Daenerys Targaryen kormányzott-e jobban, netán szeretne e témákban némi háttérinformációt is kapni elmélkedéseihez, akkor ez a könyv a barátja. Az ismert sci-fi és fantasy filmek és sorozatok ugyanis értelemszerűen a valóságból táplálkoznak akkor is, ha ez elsőre nem nyilvánvaló, és így a bennük szereplő társadalmi berendezkedések, politikai rendszerek és gazdasági jelenségek nagyon is érdekes kérdéseket vetnek fel. Ezekben a témákban tartalmaz tizenöt tanulmányt a kötet a popular science jegyében, Star Wars, Star Trek, Harry Potter, Deadpool és hasonló ihletéssel, Bokor Nándor, Filippov Gábor, Flach Richárd, Gáspár Attila, Hraskó Gábor, Miyazaki Jun, Lápossy Attila, Nagy Ádám, Orosz László, Pirkhoffer Ervin, Pongrácz Máté, Radó Péter, Torbó Annamária, Tóth Csaba, Vancsó Éva, Vinkó József, és kollégánk, Zsótér Indi Dániel tollából.
Dave Itzkoff: Robin
Amikor 2014-ben Robin Williams öngyilkos lett, a sokk végig söpört az egész világon, és még valami történt: kaptunk egy fontos emlékeztetőt arról, hogy a mentális egészséggel foglalkozni kell, és hogy a depresszió sokszor nem olyan egyértelműen felismerhető, mint hinnénk. Most, öt évvel a színész halála után a New York Times kulturális újságírója megpróbálja feltárni Robin Williams életének azt az oldalát is, amit kevésbé látott a nyilvánosság, azt a sötét oldalt, ami aztán a tragédiához vezetett. Meg az összes többi oldalt is. Nagy vállalás, de Dave Itzkoff nem bízta a véletlenre, száznál is több interjút készített a színész kollégáival, barátaival, családtagjaival, emellett feldolgozta a színész interjúiban, előadásaiban elhangzottakat, egyáltalán, felkutatta, amit lehetett. Ebből állt össze a Robin, mely megpróbál válaszokat adni arra a kérdésre, hogy egy ilyen karrier, egy ilyen látszólag örökké vidám, folyton viccelődő ember mögött hogyan vet árnyékot a függőség, a fájdalom, a betegség és a depresszió.
Jan Stocklassa: Stieg Larsson titkos iratai – A Palme-gyilkosság kulcsa
A ’80-as évek egyik legfelkavaróbb politikai eseménye volt Olof Palme svéd miniszterelnök meggyilkolása 1986 februárjában. Hiába minden, a merénylő kilétére máig nem derült fény. Palme honfitársa, a skandináv krimi abszolút királya, Stieg Larsson, a Millenium-regények szerzője, egyébként a jobboldali szélsőséges irányzatok elleni harc elkötelezett híve azonban mániákus kutatásba kezdett a gyilkosság körülményeit illetően – miközben nem mellesleg megírta Lisbeth Salander és Mikael Blomkvist történetét. Aztán Larsson alig ötvenévesen szívrohamban meghalt, regényei elsöprő sikerét már nem élte meg. Újabb snitt: tíz évvel halála után megnyitották Larsson archívumát, melyben Jan Stocklassa író, újságíró húsz költöztetődoboznyi anyagot talált, az egész az Olof Palme elleni merénylettel foglalkozott. Stocklassa természetesen nem hagyta annyiban a dolgot, tudván, mekkora kincs van a kezében, és addig ült az anyag fölött, míg összeállt belőle valami, ami nagyon úgy tűnik, hogy az igazság a merényletről, amire a hatóságoknak sosem sikerült rájönnie. Kordokumentum, rejtély és skandináv krimihangulat – ezt mind tudja ez a dokumentumregény.
Karl Ove Knausgård: Élet – Harcom 4.
A norvég író volt az idei könyvfesztivál sztárvendége, a nagy sikerű Harcom című önéletrajzi sorozatáról itt írtunk. Pontosabban az első három részéről, látogatására időzítve pedig megjelent a negyedik, Élet című rész is. Kétféle ember van: akit untat a nagyon aprólékos írás, és akit nagyon felvillanyoz. Az utóbbiak valószínűleg jóval többen vannak. Beleolvasni itt és itt lehet.
Roberto Bolaño: Szülőföld (+ Vad nyomozók)
Bolaño – Knausgård mellett – az egyik olyan külföldi író, akinek az utóbbi években, ha megjelenik magyarul egy könyve, az biztosan ott van az év végi toplistákon. Így volt ez a monumentális és tényleg nagyszerű 2666-tal, majd A science fiction szelleme című könyvével is. Mindezt úgy, hogy a chilei, de élete jelentős részét Mexikóban leélő író 2003-ban meghalt. Most pedig a Jelenkor újra kiadta a 2666 mellett talán legjobb könyvét, az önéletrajzi ihletésű Vad nyomozókat (előbbi olvasóinak kifejezetten ajánljuk, a kettő kötet szorosan kapcsolódik), és új megjelenésként a Szülőföldet, amit az ajánlásban az előbbi kettőhöz hasonlítanak, szóval valószínűleg nem lehet vele nagyon mellényúlni. Beleolvasni itt lehet.
Bodor Ádám: Sehol
A Sehol hét elbeszélése abszurd ballada, tele fordulatokkal, csavarokkal. Bodor minden művében elképesztő világokat mutat be, valószínűleg ebben sincs másképp. „Atombomba az éjszakában”, írják az ajánlójában, amivel – be kell vallanunk – minket már megvettek. Ahogy azzal is, hogy azt ígérik, a kései Beckettet idézik az elbeszélések, pontosabban a történetek a világ végéről. Beleolvasni itt lehet.
Jón Kalman Stefánsson: Menny és pokol-trilógia
Bár Norvégia volt a könyvfesztivál vendége, a szomszédos Izlandhoz köthető az év eddigi egyik legfontosabb magyarországi könyvmegjelenése: a szigetország talán leghíresebb írója, Jón Kalman Stefánsson trilógiáját jelentette meg a Jelenkor. A könyv, pontosabban könyvek egyrészt gyönyörű kivitelezésűek, másrészt viszont komoly kihívást jelentenek: a három kötet összesen 1100 oldalt tesz ki. A trilógia egy kisfiú történetét mutatja be, aki összevissza bolyong Izlandon, egy, a barátja halálát okozó verseskötetet akar eljuttatni az eredeti tulajdonosához, hogy aztán ő is csatlakozzon barátjához a holtak birodalmában. Beleolvasni itt lehet.
Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI
