Kultúra filéző

Vegán iskolai menza nyílt Berlinben

Megnyílt Berlin első vegán menzája, írja a Guardian. A Veggie 2.0 nevű hely a növényi étrenden alapuló táplálkozás iránt egyre jobban növekvő igényt kívánja biztosítani a diákok számára a német fővárosban. A Studierendenwerk Berlin nevű, hallgatói ügyekkel foglalkozó, állami szervezet a veganizmus egyre növekvő tendenciájának következtében nyitotta a helyet, kísérlet jelleggel.

Egy nemrég, 14 000 berlini tanulóval készített felmérés szerint 13,5%-uk vallotta magát vegánnak, míg a teljes népesség körében 1,6 százalék ez az arány.

Jana Judisch, a Studierendenwerk szóvivője kísérleti projektként jellemezte a Veggie 2.0-t, melyet a város nyugati részén található Műszaki Egyetemen indítottak. Elmondása szerint nem az a cél, hogy a veganizmusra csábítsanak mindenkit, de mivel a menza a nyilvánosság számára is nyitva áll, remélik, hogy nagy lesz az érdeklődés. Judisch a Berliner Zeitungnak elmondta, hogy naponta 500 vendégre számítanak. Összehasonlításképpen, körülbelül 4500 ember étkezik ugyanabban az épületben, ahol hús- és halételek is kaphatók. Az ételek 1,45 (470 forint) és 3,80 (1.200 forint) euró közötti áron mozognak a diákok számára, tehát teljesen megfizethetők.

Bár Berlinben az első, Németországban  nem ez az első vegán menza. Nürnbergben 2017-ben nyílt hasonló, diákok számára elérhető, de sokkal kisebb hely.

Kiemelt kép: MONIKA SKOLIMOWSKA / DPA-ZENTRALBILD / DPA PICTURE-ALLIANCE

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik