Kultúra

Gergely Róbert akkor is jegygyűrűben lépett fel, amikor szét akarták szedni a nők

A 61 éves Gergely Róbert a Hot! magazinnak adott interjújában elmondta, hogy sosem érdekelte, hogy mennyivel dobná meg népszerűségét és a karrierjét, ha nem hirdetné, hogy boldog házasságban él.

Fiatal voltam, megtalált az országos siker. De mindig úgy léptem fel, hogy jobb kezemben a mikrofon, az ujjamon az aranykarika. Hiába tanácsolták, hogy le kéne venni a gyűrűt, mert akkor több lemez fogyna, engem ez nem érdekelt. Az első és a második házasságomban is hangsúlyoztam, hogy a szívem foglalt.

Gergely a magánéletén túl a pályája kezdetéről is mesélt, hogy Kerényi Imre javaslatára jelentkezett a Színművészetire, és elsőre fel is vették. Az egyik legnagyobb sikert pedig az Emmanuelle című szám hozta meg számára, amit a mai napig el kell énekelnie a koncertjein. A klipet a nászútja előtt egy-két nappal vették fel, úgyhogy Gergely Róbertnek fogalma sem volt, hogy hirtelen mekkora sztár lett belőle. A sztárrá válásának történetéről bővebben itt olvashat.

A kazetta, amely három hét alatt csinált sztárt Gergely Róbertből
A Magneoton a Filmslágerek magyarul lemezekkel nemcsak a kiadó jövőjét alapozta meg, de sztárt csinált Zámbó Jimmyből és Gergely Róbertből is.

Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik