Kultúra

Alföldi Róbert: A magyar színházi szakma finnyáskodik

A 444 számol be róla, hogy Alföldi Róbert kedd este adott interjút a Fix TV-ben, melyben többek között beszélt arról, mennyire eltér a magyar színház a német, román vagy lengyeltől, a tekintetben, hogy sokkal óvatosabb.

Az ő darabjait pont azért kritizálták sokat, mert túl direkten politizálnak, amiről azt gondolja, olyan irányba mennek a dolgok, hogy muszáj élesen fogalmazni, bár ezt „a magyar színházi szakma nem nagyon szereti, mert finnyáskodik”.

Alföldi Róbert: Szégyenteljesen viselkedtünk
Úgy gondolja, hogy az egy realista kijelentés, hogy az „én aktív éveimben a hazám közege már nem fog változni".

„Ha nem félnék kimondani a mondatot, akkor kimondanám[…]Nem használom a gyávaságot. Néminemű óvatosság ez a magyar színházi szakma részéről, hogy azt mondja az ilyen típusú színházra, hogy nincs erre szükség.”

Korábbi zalaegerszegi, és pécsi letiltásáról Alföldi elmondta, azok nem róla, hanem azokról szólt, akik „elképzelik, hogy hogyan és miként kell úgy viselkedniük és dolgozniuk, hogy őket megdicsérjék odafönt. Vagy odalent.”

„Hát, mi vizet zavar az, hogy háromszáz ember előtt elmondom, hogy nem értek egyet a kormánnyal? Mi fog történni? Semmi!!!” – mondta.

A teljes interjú az alábbi videóban tekinthető meg.

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik