Kultúra a világ egy fura hely

Nemcsak áldást, de adatokat is osztott a világ legnagyobb Jézus-szobra

A széles körben a világ egyik legkatolikusabb államaként emlegetett Lengyelországban nem minden az, aminek látszik.

Az egykori brazil főváros, a 6,5 milliós Rio de Janeiro és az ország jelképe, a karjait széttáró Jézus-szobor 1931-es avatása után azonnal a világ egyik legismerteb alkotásává vált, sokan pedig a világ legnagyobb Jézus-szobrának tartják.

A talapzatával együtt 38 méter magas mű azonban csak 1994-ig viselhette ezt a megtisztelő címet, az ugyanis ekkor átszállt a bolíviai Cochabamba felett magasodó, hasonló testhelyzetet felvett Béke Krisztusa-szoborra, ami közel két és fél méterrel előzte meg Rio büszkeségét.

A rekord a kétezres évek derekáig megdönthetetlennek bizonyult, de egy lengyel város nyugdíjba vonult plébánosa, Slywester Zawadski által indított gyűjtés bebizonyította, hogy Lengyelországban nincs lehetetlen: a több mint 400 millió forintból végül négy év alatt született meg a 33 méteres magasságával Krisztus életének harminchárom évét szimbolizáló óriás, ami 16,5 méter magas mesterséges dombjával, illetve három méteres koronájával együtt 52,5 méter magasra nyújtózik a közeli város, Świebodzin felől érkezők előtt.

A 440 tonnás Krisztus felépítéséhez szükséges összeget jórészt a város 21 ezer lakójának felajánlásai adták, akik nem voltak maradéktalanul megelégedve a szoborépítés ötletével: az építés közben számos bírálat kapott szárnyra, melyek szerint a súlyos százmilliókat a város új iskolák, kórházak, vagy épp utak építésére is költhette volna. A legtöbb vélemény névtelenül kapott szárnyra, hiszen a mélyen vallásos lakosság körében nem kis felzúdulást okozott volna egy, az egyházat akár csak a legkisebb mértékben is bíráló mondat.

A kő, vagy fém helyett üvegszálas műanyagból készült óriás körül 2010. novemberi átadása után éveken át csend volt, 2018 tavaszán azonban a Fakt24 nevű lengyel lapban egy furcsa hír jelent meg, miszerint

a három méter magas aranykoronában antennák bújnak meg.

Fotó: Pundit

A lap drónt is küldött a szobor tetejére, a fotókon pedig egyértelműen mutatták:

az antennák egy internetszolgáltató jeleit sugározták.

Az újságírók felvették a kapcsolatot az egyházközséggel, akik meglepő módon cáfolták, hogy tudtak volna az antennák létezéséről, sőt, egyetlen céggel sem kötöttek szerződést a korona abroncsa által körbezárt terület használatáról. A történetet tovább bonyolította, hogy az internetszolgáltatónál egyik dolgozója szerint a  műszerek telepítése egyenesen a katolikus közösség vezetésének kérésére, a biztonsági kamerahálózatuk jeleinek továbbításának segítésére történt, sőt, minderről papírjaik is vannak.

Fotó: Dominikosaurus

A plébánián kívül más előfizetők internetkapcsolatát is lehetővé tevő antennák létezéséről rövidesen persze a Świebodzint is magában foglaló püspökség vezetője is értesült, a nagy számú negatív reakció miatt pedig kötelezte az egyházközséget a rendszer eltávolítására.

A Fakt24 drónja által készített fotók, illetve a repülésről készült felvétel ebben a cikkben érhető el.

Így is történt – az óriás 2018. májusa óta immár újra csak a világ legnagyobb Jézus-szobra.

 

Az Atlas Obscura nyomán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik