Kultúra

Cserhalmi György: Mészáros Lőrinc nagyon bosszanthatná az országot

Már elfelejtené a legendás színész a 30 évvel ezelőtt történteket, amely után nem rendszerváltás, hanem gengszterváltás történt.

A Magyar Hangnak Cserhalmi György azt mondja, legszívesebben elfelejtené az elmúlt harminc évet, azt is, hogy 1989. március 15-én ő olvasta fel az ellenzék aktualizált 12 pontját. Kiábrándult. Akkor és ott még minden rendben volt, de utána, szinte semmi nem teljesült a követelésekből.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, 71 éves színész sokáig betegeskedett, komoly műtéteken, megpróbáltatásokon van túl, de már egyre jobban van.

Jelenleg csak színművészetis diákjaival foglalkozik. Őket nagyon szereti.

Közösséget csak a szeretet tart meg.

Elárulja színészként rá főleg Latinovits Zoltán, Őze Lajos hatott, rendezőként pedig (bármit is mondjanak róla) Major Tamás és Jancsó Miklós, akit a legnagyobb mesterének nevez.

Elárulja, miként vélekedik a lánya (Cserhalmi Sára) besúgókról készített filmjéről (amelynek egyik főszereplője volt). Azt mondja, pontosan tudja, róla kik jelentettek, de nem őket tartja hibásnak, hanem a rendszert.

Rengeteg színpadi és filmes szerepe közül nem emel ki egyet sem. Azt mondja, az már a múlt, ezért nem lubickol korábbi sikereiben, a díjaira sem büszke, bár nincs is velük baja. Már fontosabbak az unokák. Ennek kapcsán azért szóba kerül, hogy a rendszerváltás előtt könnyebb volt a színészek helyzete, meg tudtak élni, tervezni a holnapra.

Ma 140 ezer forint egy színész kezdő fizetése, ebből kellene gyerekeket felnevelni, lakást vásárolni, fenntartani. Hogy?

Azt mondja, a környező országokban sokkal jobb a helyzet. A kis nemzetközi kitekintés után Cserhalmi György elárulja 1990-ben miért beszélt arról, rendszerváltás helyett gengszterváltás történt, majd elárulja, szerinte Mészáros Lőrinc lesz még 1000. is a világ leggazdagabb embereinek Forbes-listáján.

Ő százmillióval sem tudna mit kezdeni, ezért inkább azon szokott berágni, amikor egy producer elmondja, szerinte mennyit ér egy színész, miközben magának felhúzza a házát a Rózsadombon. Ezt látja, ezért ez jobban bosszantja, mint Mészáros Lőrinc, akinek az egész országot nagyon kellene bosszantania.

30 éve (is) minden március 15-én kezdődött!

Előző évben még munkanapon ünnepeltek az ellenzéki vezetők, akiket letartóztattak, 1990-ben pedig már a kampány jegyében veszekedtek a pártok, de ’89-ben az SZDSZ és a Fidesz kezdeményezésére egységet alkotott az ellenzék. Cikkünkben az  12 pont, amit Cserhalmi György felolvasott. 

28 éve született, 1 évig élt – már alig emlékszünk rá
1989–ben ezen a napon alakult meg a legendás Ellenzéki Kerekasztal (EKA).

Kiemelt kép: Kallos Bea / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik