Kultúra

Megint elmaradt Nicki Minaj egyik koncertje

Most a franciaországi Bordeaux-ban mondta le Nicki Minaj a fellépését, ismét áramellátási problémákra hivatkozva – írja a TMZ. A rapper európai turnéja alatt ez a második olyan állomás Pozsony után, ahol nem tartották meg a koncertet hasonló okok miatt. Illetve Minaj stábja tolta a házigazdákra a felelősséget, a pozsonyi aréna cáfolta, hogy miattuk fújták volna le az estét.

Budapesten nem ismétlődik meg a pozsonyi balhé, nem marad el a Nicki Minaj koncert
Magyarországon van elég áram, nem szívjuk meg úgy, mint a szlovákok.

Bordeaux-ban annyira bosszantotta a közönséget Nicki Minaj távolmaradására, hogy a legnagyobb ellensége, Cardi B nevét skandálták. A két rapper között még cipődobálás is történt, nem nagyon tudnak leszállni egymás karrierjéről.

Hogy Franciaországban pontosan mi állt a háttérben, azt nem tudjuk, de Minaj megígérte, hogy jóvá teszi. A budapesti koncertet erős késéssel, de szerencsére sikerült megtartani. Illetve a kritikánkban mi úgy láttuk, hogy nem is volt ez akkora durranás.

Budapesten celebrált a fenékkultusz főpapnője
A budapesti Nicki Minaj-koncert nem maradt el, mint a pozsonyi, de a rajongókon kívül senki nem veszített volna semmit, ha elmarad.

(Index)

Kiemelt kép:  Ian Gavan/Getty Images for MTV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik