Kultúra

Háromgyerekes anyából maffiafőnök – milyen az RTL új krimisorozata?

A sorozatboom olyannyira utolérte az RTL Klubot is, hogy a csatorna idejét látta elkészíteni az első saját gyártású krimisorozatát. Az Alvilág a célnak megfelelő, tisztességesen megcsinált sorozat, jó színészekkel és helyenként életszagú dialógusokkal, és ez már elég ahhoz, hogy kitűnjön a hazai kereskedelmi tévék kínálatából.

Ahogy egyre több saját gyártású produkció készült a kereskedelmi tévékben, idő kérdésének tűnt csak, hogy mikor érkezünk el oda, hogy valamelyik csatornánk végre kilépjen a vígjátékok, dramedyk és szappanoperák biztonságos világából, és merjen kicsit kockáztatni. Nálunk ugyanis egyelőre még az is rizikósnak számít, ha nem valami súlytalan jópofasággal próbálják meg a nézőket a képernyő elé láncolni – kivéve persze, ha olyan birodalom áll mögöttünk, mint a teljesen más keretek között működő HBO.

A témája miatt nyilván elkerülhetetlen is, hogy az Alvilágot az Aranyélettel hasonlítsák össze: itt is egy bűnözésből meggazdagodott család van a középpontban, gengszterek jönnek-mennek, nem ritkán még lövöldöznek is, miközben a családtagok mindennapjaira is hatással van mindez, és így tovább. Ráadásul az Aranyélethez hasonlóan az Alvilág is külföldi licenc alapján készült, méghozzá a holland Penoza (nálunk Fű és fehér por) sztoriját írták át magyarra. A Penoza amellett, hogy az egyik legsikeresebb holland sorozat, számos országban megvették a licencet, ezek közül az amerikai Red Widow a legismertebb, a főszerepben Radha Mitchell-lel és az egykori Kovac doktorral, Goran Visnjiccsel, bár az a hollanddal ellentétben nem futott be nagy karriert.

Csakhogy az Aranyélet alkotóival szemben itt nem igazán volt szándéka az alkotóknak a jellegzetesen magyar valóság, korrupció és politikai helyzet bemutatása, hanem az első rész alapján egy viszonylag feszes thriller, melynek a szereplői történetesen magyarok.

Fotó: Bielik István / RTL Klub

Veres Ádám (Schmied Zoltán) a felületes szemlélő számára irigylésre méltó életet él: luxusvillája van a budai hegyekben, szerető felesége és három tizenéves gyereke, de ha megkapargatjuk a felszínt, egyre kevesebb okunk lesz irigynek lenni erre az életre. A sikeres vállalkozó álcája mögött ugyanis drogkereskedő lapul, aki egyre kevésbé tudja elrejteni otthon, miből is él valójában. Nóra (Balsai Móni), a felesége sok mindent sejt, de fontosabb számára az anyagi biztonság és a gyerekek jóléte. Az első részből az is kiderül, hogy a családban ráadásul nem Ádám a fekete bárány, hanem már Nóra apja (Bezerédi Zoltán) és bátyja, Ervin (Hevér Gábor) is ugyanúgy bűnözésből élnek. Sőt, az epizód elején egy óvatlanul elöl hagyott pisztoly miatt Nóra legkisebb fia is bajba kerül az iskolában, mely látszólag az utolsó csepp a pohárban.

Követeli hát, hogy Ádám szálljon ki a kétes bizniszből, csakhogy az nem megy olyan könnyen, pláne, hogy a család rossz emberrel húz ujjat, melynek következtében Ádám leszámolás áldozata lesz. Hirtelen tehát Nóra nyakába szakad az egész csomag, amellyel addig férje küszködött, és a következő részekben majd neki kell átvennie az irányítást. Ez a sztori nagy vonalakban, nyilvánvalóan a bűnözés és a – legalább látszólag – tisztes polgári élet konfliktusa áll a középpontban, melyről nyilván nem az Alvilág fog majd döbbenetes erejű revelációkkal előállni, de egy, az RTL Klub esti műsorsávjába szánt produkcióhoz képest nem szégyellős a sorozat. Már eleve az üdítő, hogy olyan párbeszédek hangzanak el benne, hogy „a Gozsduban annyi kibaszott köcsög turista van, hogy húsz kilót is el tudunk passzolni”, amely nyilván kiakaszt majd néhány kényesebb nézőt, viszont pont úgy hangzik, ahogy kisstílű drogdílereket elképzel az ember, nem pedig az az életidegen, papírízű maszatolás, amely általában a magyar szappanoperák és tévésorozatok sajátja.

Fotó: RTL Klub

Az Alvilág egyébként is elég jó neveket vonultat fel: a rendező Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér, X – A rendszerből törölve), a forgatókönyvet Köbli Norbert mellett az Isteni műszak rendezőjeként ismertté vált Bodzsár Márk jegyzi, a szereplőgárda pedig kereskedelmi tévés sorozathoz képest különösen erős. Az mondjuk nem meglepetés, hogy a rendező eddigi filmjeihez hasonlóan most is Balsai Mónira osztotta a főszerepet, mint ahogy Schmied Zoltán is állandó szereplő Ujj Mészáros filmjeiben, és a X-ben debütált Bujáki Zsófia is megjelenik Veresék lánya, Natasa szerepében. Bezerédi Zoltán szintén a megszokott figurát hozza a simlis/vén kecske szerepében, és ő is felelős a vidámabb pillanatokért. Viszont jó látni ilyen sorozatban olyan színésznőket kisebb szerepekben is, mint Szirtes Ági és Pelsőczy Réka, az igazi felfedezett pedig az első rész alapján az erőszakos nehézfiúként villogó Hevér Gábor lehet.

A sorozat abban is igyekszik tartani a lépést a korral, hogy helyenként egész filmszerű hatást kelt, kár, hogy ezt gyakran agyonvágja a szappanoperákat idézően giccses és fölösleges kísérőzene. Nyilván lehet még egyéb problémát is találni az Alvilágban: már maga az eleve necces, hogy a mai magyar valóságban drogkereskedők lövöldöznek egymásra pisztollyal, amikor sokkal egyszerűbb és veszélytelenebb lenne, ha EU-támogatások lenyúlására specializálódnának. Aztán ott vannak az idehaza általában suta akciójelenetek (az első résznek sem a raktárépületbeli lövöldözés a csúcspontja), meg persze nem is az összes párbeszéd tűnik valóságosnak, de a lényeg az, hogy az Alvilág első részét mégis komolyan lehetett venni, sőt, helyenként még izgulni is lehet rajta, pedig nyilvánvaló, hogy lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhatnak az alkotók, mint az Aranyélet készítői.

Tényleg a célcsoporttól függ minden. Ha valaki hetente fogyaszt netflixes/hbo-gós sorozatokat, köztük a jobbféle amerikai vagy európai krimiket és thrillereket, annak nem valószínű, hogy az Alvilág sok újat tudna mondani.

De a többség, aki még mindig a tévétől várja elsősorban a szórakoztatást, és ez utóbbi alatt nem kizárólag a nevettetést érti (bár az Alvilág is tud helyenként vicces lenni), az kevés jobb megoldást találhat majd kedd esténként.

Alvilág, 2019, RTL Klub – értékelés: 6,5/10

A sorozatot keddenként adja az RTL Klub este 21.10-től. 

Kiemelt kép: Bielik István / RTL Klub 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik