Kultúra

Megható fotó üzeni, hogy véget ért a Star Wars IX forgatása

Magyar idő szerint tegnap este ért véget az idén decemberben mozikba kerülő, egyelőre hivatalos cím nélküli Star Wars IX forgatása. A pillanatról egy megható fotó is készült, amit a film rendezője, J. J. Abrams osztott meg a közösségi médiában.

A képen az új trilógia három fontosabb szereplője, Daisy Ridley, John Boyega és Oscar Isaac látható összeölelkezve, méghozzá egy olyan forgatási helyszínen, amit jó eséllyel egy sivatagos területként láthatunk majd viszont a végleges filmben. A rajongók persze azonnal meg is kezdték a találgatásokat, és sokan úgy vélik, hogy a forgatás utolsó napján olyan pillanatokat rögzítettek, amik Az ébredő Erő című részben debütált Jakku bolygón játszódhatnak.

A felvételek lezárultak, viszont ez még koránt sem jelenti azt, hogy megvan a végeredmény. A munka jelentős része, a vágás és a vizuális effektek véglegesítése még hátra van, ugyanakkor a forgatás vége egyben azt is jelenti, hogy hamarosan kiderül a kilencedik rész címe, és nagy valószínűséggel az elkövetkezendő hetekben végre egy előzetest is érkezik a december 20-án mozikba kerülő folytatáshoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik