Kultúra
A young girl cleans steps as people bow before the statues of late North Korean leaders Kim Il-Sung (L) and Kim Jong-Il (R) as the country marks 'Victory Day' at Mansu hill in Pyongyang on July 27, 2017. - July 27, which is the 64th anniversary of the signing of the Korean Armistice Agreement, is a public holiday in the nuclear-armed North and celebrated as Victory Day. (Photo by Ed JONES / AFP)

Van, amiben Észak-Korea világhatalom

Jankovics Márton
Jankovics Márton

újságíró. 2019. 01. 18. 20:16

Elég meglepő, de a világ egyik legnagyobb művészeti központja Észak-Koreában van. Itt készülnek a propagandaplakátok, a szocreál életképek és a monumentális köztéri emlékművek a jövőbe tekintő bölcs vezérről, de a Mansudae portfóliója ennél sokkal-sokkal változatosabb. Jó ideje kiléptek a nemzetközi porondra, így akár Dakarban vagy Frankfurtban is találkozhatunk a szobraikkal, de a diktatúrát érő szankciók véget vethetnek a terjeszkedésnek. Van, aki ezt hibának tartja, mert nemcsak a sport, de a művészet is segíthetné az enyhülést.

Az Észak-Koreát övező nagyfokú érdeklődés ellenére is kevesen hallottak a Mansudae Művészeti Központról. Pedig sokszor láthattuk már az alkotásaikat az országról szóló tudósításokban. Ha például készül egy hivatalos portré Kim Dzsongunról, vagy apjáról, az előtte uralkodó Kim Dzsongilről, illetve nagyapjáról, Kim Ir Szenről, az szinte csak innen kerülhet ki. A műhelynek tekintélyes múltja van, hatvan évével csaknem egyidős a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal. 1959-ben alapították, tehát alig pár évvel a koreai háború lezárása után, amelyben a lakosság egyötöde vesztette életét, és amelynek során kettészakadt a félsziget, mai napig állandó kockázatot jelentve a világbékére.

És ne egy kis, félreeső művésztelepet képzeljünk el, ahol maroknyi szobrász farigcsálja a dicső kommunista jövő felé kinyújtott vezéri mutatóujjat, míg páran szocreál csendéletet festegetnek a sarokban.

A Phenjanban található központ több mint 4000 alkalmazottat foglalkoztat, és ebből ezren képzőművészek. Hatalmas megtiszteltetésnek számít ide bekerülni, aki a Mansudae Művészeti Központban dolgozik, egyértelműen az ország művészeti elitjéhez tartozik.

In a photo taken on November 29, 2016 artist Hong Chun-Ong (Hong Choon) speaks to AFP in his studio at the Mansudae Art Studio complex in Pyongyang. - Mansudae's socialist-realist style has proved popular with revolutionary movements-turned-governments looking to create a post-colonial memorial landscape, and it provides skilled workers at a very competitive price. (Photo by Ed JONES / AFP) / TO GO WITH AFP STORY NKOREA-ART-ECONOMY-SANCTIONS,FEATURE BY GILES HEWITT

RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY MENTION OF THE ARTIST UPON PUBLICATION - TO ILLUSTRATE THE EVENT AS SPECIFIED IN THE CAPTION
Fotó: Ed Jones/AFP

Nem csak propaganda

A szigorú képzés sokaknál már gyerekkortól megkezdődik, a művészeti egyetemekről pedig a legtehetségesebbeket választják ki. Az óriásműhely természetesen az állam kezében van, de érdekesen keveredik benne a kommunista tervgazdálkodás, a piaci logika és az alkotói szabadság: itt festik a legismertebb propagandaplakátokat, és hatalmas köztéri megrendeléseken dolgoznak, ám közben számos olyan alkotás is kikerül innen, aminek semmi köze az imperializmus elleni küzdelemhez. Hihetetlen mennyiségben készülnek a kerámiák, fafaragások, ékszerek, grafikák és klasszikus olajfestmények, és amíg valaki tökéletesen apolitikus marad, addig bátran előrukkolhat saját ötletekkel is. Ha mondjuk egy művésznek eszébe jut, hogy most épp nem a bölcs vezért, hanem egy hajnali párába vesző hegycsúcsot, vagy a búzamezőn szaladgáló bájos kisgyerekeket akar megfesteni, annak sincs akadálya. Persze véletlenül se várjunk olyan műveket, amik akár a leghalványabban is kritikusak lennének az elnyomó rezsimmel. Az alkotások és az ott dolgozók pedig szigorú ellenőrzés alatt állnak, így nem lehet semmiféle ideológia elhajlás. Ezt a típusú észak-koreai művészetet tehát világ választja el  a Vádirat című kötet magyarul is olvasható novelláitól, amik kíméletlen tükröt tartanak a diktatúra embertelenségének, és amiket a mai napig Észak-Koreában élő, Pand-dji álnéven publikáló író évtizedekig rejtegetett az életét kockáztatva, míg végül sikerült kicsempészni őket az országból.

A Mansudae Művészeti Központ legfőbb profilját nem a falra akasztható művek, hanem a gigantikus léptékű megbízások jelentik. Itt készül a Kim dinasztiát és a Koreai Munkapártot éltető köztéri emlékművek túlnyomó része, de a 70-es évek vége óta külföldre is elkezdtek dolgozni, gyakran felfoghatatlan méretekben. Kambodzsában nemrég fejeztek be egy komplett múzeumot, de a legtöbb megrendelés eddig afrikai országokból érkezett. Észak-koreai művészek alkották például az Afrikai Újjászületés Emlékművét, ami Szenegál függetlenségének 50. évfordulójára készült.

A Dakar közelében álló 49 méter magas bronzszobor egy felszabadulás mámorában úszó családot ábrázol, és könnyen felfedezhető rajta a mozgalmi művészet esztétikája, amely dinamikus kompozíciókban és dagadó izmokban fejezi ki a forradalmi hevületet.

Hasonlóan monumentális emlékműveket készítettek még Botswanába, Etiópiába, Kongóba, Mozambikba, Zimbabwébe és Namíbiába, amely egyedüli országként már négy nagy megrendelést adott a Mansudae stúdiónak, amelyet az tesz vonzóvá, hogy olcsón tud magas színvonalat produkálni. A viszonylagos olcsóság ellenére mindez természetesen hatalmas profitot jelent az észak-koreai államnak: egyes becslések szerint több százmillió dollárt zsebeltek be a kétezres években, ami egyáltalán nem tűnik túlzónak, ha figyelembe vesszük, hogy csak a dakari emlékmű 27 millió dollárba került. A szenegáli kormány ennek egy részét végül földben fizette meg, mivel nem volt elég pénze.

This photograph taken on September 27, 2017, shows The Monument of the African Renaissance which sits on a volcanic hill overlooking Dakar, the capital of Senegal. - The statue is a monumental group of 52 meters in bronze and copper depicting a couple and their child. (Photo by SEYLLOU / AFP)
Az Afrikai Újjászületés Emlékműve, Fotó: SEYLLOU/AFP

Az ENSZ lesújt

A kommunista rezsim politikai elszigeteltsége persze nagyban szűkíti a potenciális partnerek körét. Európával és Amerikával például korántsem épített ki ilyen virágzó üzleti kapcsolatot. Eddig egyedül Németország adott komolyabb megbízást a phenjani műhelynek: ők végezhették el a Frankfurt egyik terén álló száz éves „Tündérmese szökőkút” nagyszabású felújítását. Ez azonban még jó tíz évvel azelőtt történt, hogy 2016-ban az ENSZ szigorította az Észak-Korea elleni szankciókat, kiterjesztve a tiltást az efféle művészeti megbízásokra is. A város kulturális ügyeiért akkoriban felelő politikus azt nyilatkozta, hogy a költséghatékonyság és a színvonalas munka mellett a kiépülő diplomáciai kapcsolatoktól remélt pozitív hatások is szerepet játszottak a döntésben.

Németországban jó emlékeink vannak arról, miként indíthat be változást a normalizálás

– mondta Klaus Klemp az Economist kulturális és életmódmagazinjának. Hozzá hasonlóan többen megkérdőjelezik, hogy a szankciókkal együtt járó kulturális elszigetelés vajon tényleg ösztönözheti-e enyhülésre a diktatúrát.

Ha a következő nyaralást Phenjanban tervezzük tölteni, és megszállottan érdeklődünk a szocreál művészet kortárs remekei iránt, van egy jó hírünk: a Mansudae Művészeti Központ turistaként is látogathatjuk, sőt, még képeslapot is vehetünk a múzeum shopban. Igazából Észak-Koreáig se kell elmenni, Kína ugyanis az ENSZ-szankciók ellenére is élénk kapcsolatot ápol a műhellyel. 2009-ben önálló galériájuk is nyílt Pekingben, ahol vásárolni is lehet képeket.

Korean People's Army (KPA) soldiers salute as they ride tanks during a military parade and mass rally on Kim Il Sung square in Pyongyang on September 9, 2018. - North Korea held a military parade to mark its 70th birthday, but refrained from showing off the intercontinental ballistic missiles that have seen it hit with multiple international sanctions. (Photo by Ed JONES / AFP)
Fotó: Ed Jones/AFP

Olyan, mint az olimpia?

A legkülönösebb sztori azonban egyértelműen az olasz Pier Luigi Cecionié, aki az észak-koreai képzőművészet európai helytartójává vált, egyedüliként kereskedve ottani képekkel. Cecioni egy firenzei szimfonikus zenekar elnökeként kapott meghívást Phenjanba a kétezres évek közepén, ahova szerinte tévedésből hívták meg őket. Ekkor csodálkozott rá a Mansudae Művészeti Központra, amiről addig sohasem hallott, hiába volt nagy művészetrajongó évtizedek óta. Megkérdezte, nem érdekelné-e őket egy nyugati kiállítás, mire azt válaszolták: „Dehogynem”. Cecioni és műkereskedelemben járatos testvére 2007-ben nagyszabású tárlatot szervezett Genovában, majd létrehozott egy webshopot is, ahonnan a mai napig lehet vásárolni az észak-koreai festészet kiemelkedő alkotásai közül. Az árak elég széles spektrumon mozognak, van olyan mű is, ami 9000 euróba kerül. A legkelendőbbek az egyedi készítésű propagandaplakátok, de állítólag jól fogynak a tájképek is.

A 2016-os szankciók célja a nagy pénzzel járó állami megrendelések visszaszorítása volt, de Cecioni üzletét is alaposan megnehezítették, ugyanis ezek értelmében nem importálhat új műveket Észak-Koreából, csak azokat adhatja el, amit már korábban hozatott be Olaszországba. Igyekszik is meggyőzni az ENSZ-t, hogy puhítson az álláspontján.

A művészet szankcionálása szerintem mindig visszafele sül el. Ha valaki eljön az észak-koreai műveket felvonultató kiállításunkra, talán egy kicsit mélyebben elgondolkodik az országról, és kicsit háttérbe szorítja az előítéleteit és a bevett sztereotípiákat. Nem támogatom az ottani rezsimet, de azt hiszem a jelenlegi háborús kockázat nagyrészt félreértésekből fakad

mondja Cecioni, akiben némi optimizmust ébresztett a két Korea diplomáciai párbeszéde a tavalyi téli olimpia kapcsán. Szerinte a sporthoz hasonlóan a művészet is a kölcsönös megértés és megbékélés eszköze lehet, csak ehhez nem tiltani, inkább ösztönözni kell a kulturális kapcsolatokat.

Cecioni amúgy határozottan állítja, hogy a Mansudae Központ bizonyos fokú autonómiát élvez Észak-Koreában, így az általa eladott művek után befolyt pénz a művészekhez, nem pedig az államhoz kerül. Ám ezzel kapcsolatban többen szkeptikusak. Cecioni mindenesetre annyira bizalmas kapcsolatot épített ki a műhellyel, hogy az elmúlt tíz évben többször is fogadott észak-koreai művészcsoportokat, akiket természetesen elvitt a legnevesebb olasz múzeumokba tanulmányútra. A művészek életkora 20 és 70 év között ingadozott, de Cecioni szerint az közös volt bennük, hogy nagyon nyitottak voltak az új benyomásokra. A kortárs nyugati festményeket inkább kacarászva, derűs lekezeléssel nézegették, de az Uffiziban és a Vatikáni Múzeumban látható reneszánsz klasszikusok eléggé lázba hozták őket. Van ugyanis a szépségnek – és a művészettörténeti sztárságnak – az a foka, ami még a legkeményebb vasfüggönyön is áthatol. Bármennyire hermetikus Észak-Korea elzártsága, Michelangelo, Leonardo és Botticelli festményei az ottani képzésben is etalonnak számítanak.

Kiemelt kép: AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.