A kultúrharc utolérte a magyar filmet is

Bőven a millió alatt

Tavaly több mint egy évtizedes rekordot döntöttek meg a magyar filmek azzal, hogy 1,3 millió nézőt csábítottak be a moziba. Az idei összesített nézőszámról ugyan még nem láttunk végleges adatot, de az egészen biztos, hogy messze elmarad a tavalyitól – becslésünk szerint úgy hét- és nyolcszázezer ember válthatott jegyet magyar filmre 2018-ban.

Az élen ezúttal is Herendi Gábor végzett, aki tavaly a nagyot futó Kincsemmel, idén pedig a Valami Amerika 3-mal uralta le a közönségfilmes mezőnyt.

A vígjátéksorozat harmadik része hiába nem hozott semmi újat, a nosztalgiafaktor is elégnek bizonyult: olyan erősen kezdett, hogy még a Marvel Fekete párducát is lenyomta és A miniszter félrelép óta a legerősebb magyar nyitóhétvégét produkálta. Végül azonban kissé kifulladt a lelkesedés és csaknem 80 ezer nézővel elmaradt az előző filmjétől, de így is toronymagasan az első lett. A fő különbséget nem is a Valami Amerika 3. gyengülő hajrája, sokkal inkább a versenytársak leszakadása jelentette: míg 2017-ben a Kincsem mellett volt egy 300 ezres (A Viszkis) és egy 200 ezres (Pappa Pia) nézőszámú film is, idén hatalmasra nyílt az olló, és a Valami Amerika 3. mellett egyedül a BUÉK tudta átlépni a 100 ezres nézőszámot.

A középmezőny már lényegesen sűrűbb lett: a Nyitvát és a Napszálltát is 50 ezer körül nézték, és emellett még öt film végzett a 20 és 50 ezer néző közötti sávban. Viszont akadtak olyanok is, mint a romagyilkosságokról szóló Genezis, amely mindössze 1520 embert érdekelt, vagy Kenyeres Bálint lassú és elvont Tegnapja, amit ezernél is kevesebben láttak.

Oscar nélkül

Hatalmas dolog, hogy egymást követő harmadik évben is volt magyar Oscar-jelölt, ezúttal Enyedi Ildikó éteri drámájáért, a Testről és lélekrőlért izgulghattunk, amely 2017-ben már megnyerte az Arany Medvét a Berlinalén. A Saul fia és a Mindenki bravúrja után azonban idén nem sikerült díjra váltani a jelölést. Nemrég pedig az is kiderült, hogy Nemes Jeles László második filmje, a Magyarország által legjobb idegen nyelvű filmnek nevezett Napszállta biztosan nem lesz ott a 2019-es Oscar-jelöltek között, azonban még így is maradt némi esély arra, hogy legyen magyar résztvevő. A Ruben Brandt, a gyűjtőt ugyanis nevezte az amerikai filmakadémia a legjobb animációs film kategóriában. Ha a 25 nevezettből tényleg bekerül az öt jelölt közé, olyan filmekkel versenyezhet majd a szoborért, mint a Hihetetlen család 2., a Rontó Ralph 2. vagy a Kutyák szigete.

Persze van élet az Oscaron túl is. A Napszállta például a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt Afonso Cuarón, Paul Greengrass és a Coen testvérek filmjei között, végül a kritikusok díját hozva el. De a többi európai fesztiválon is felbukkantak magyar filmek: a Genezist Berlinben, a Virágvölgyet Karlovy Varyban, az Egy napot pedig Cannes-ban mutatták be, utóbbi kettő ráadásul díjjal tért haza: Szilágyi Zsófia dokumentarista filmjének a FIPRESCI-díjat ítélték oda, míg Csuja László road movie-ja az East of the West szekciót nyerte meg Közép-Európa egyetlen A-kategóriás fesztiválján.

Kezdők és nagy visszatérők

Idén tehát az impresszív bemutatkozásokon volt a hangsúly. A Virágvölgy és az Egy nap mellett például Nagypál Orsi és Lengyel Balázs is első nagyjátékfilmjével jelentkezett: a Nyitva romkantikus vígjátéki keretben boncolgatta a szexuális tabutémákat, pozitív kritikákat gyűjtve és elég sok nézőt becsábítva a moziba. A Lajkó – cigány az űrben pedig egy eredendően nem túl vicces történelmi korszakról, az 50-es évekről készített fekete komédiát becsülendő részsikerekkel. És persze ott van a legnagyobb nemzetközi sikernek ígérkező Ruben Brandt, a gyűjtő is, amely szintén debütálás, még ha nem is a szokványos fajtából: a szerb-szlovén származású Milorad Krstić ugyanis 66 évesen készítette el első egész estés animációs filmjét, ami lehet, hogy egyből az Oscar-gálára repíti.

A nagy visszatérők közben korábbi sikereik hosszan elnyúló árnyékából is próbáltak kikeveredni.

Nemes Jeles László augusztusi interjúnkban is beszélt róla, milyen hatalmas nyomást jelentett számára a Saul fia példátlan diadalmenete, így – Almodóvar tanácsát megfogadva – minél hamarabb le akarta forgatni második filmjét. Több kritika is felvetette, hogy a Napszálltában a Saul jellegzetes formai megoldásait adaptálta a század eleji Budapestre, ahol már sokkal kevésbé hatásos, mint a haláltáborban volt. Hozzá hasonlóan Reisz Gábornál is felmerült az önismétlés kérdése: a napokban bemutatott Rossz versekről sokan rebesgették, hogy olyan, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, csak jóval nagyobb költségvetéssel és a rendezővel a főszerepben. Reisz a 24.hu-nak adott interjúban azt mondta, soha nem jutott eszébe, hogy ugyanolyan lenne a két film. Amúgy december elején a tallinni világpremierre is elkísértük a rendezőt, akinek a vetítés előtti szorongása ebben a videóban nézhető meg.

Év vége felé Pálfi György is visszatért Az Úr hangjával, akinek ez az első nagyköltségvetésű filmje a 12 évvel ezelőtti Taxidermia óta (600 milliós gyártási támogatást kapott a Filmalaptól). A Stanislaw Lem regényéből adaptált filozofikus sci-fi még az űrbe is elrepít pár percre, amúgy meg tele van kreatív megoldásokkal, de túl zavaros és széteső ahhoz, hogy igazán átütő legyen. Pálfi a bemutató körül nemcsak a filmről, de a Filmalapról és Andy Vajnával való konfliktusáról beszélt. Szerinte több lehetőséget érdemelt volna, és fáj neki, hogy három évet elvesztegetett a monumentális Toldi-projektre, ami végül kútba esett, mert ő személyesen összeveszett Vajnával. A Filmalap nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását, hogy Pálfi mellőzve érzi magát, miközben Az Úr hangját 632 millió forinttal támogatták.

A kultúrharc szele

A Filmalapnak azonban nem Pálfival volt a legélesebb konfliktusa 2018-ban, hanem a kormánysajtó szellemi házmestereivel. A kultúrharc szele ugyanis a filmgyártást is megcsapta. A komplett kulturális intézményeket feljelentgető Szakács Árpád már korábban is kóstolgatta a Filmalapot, ősszel pedig összehangoltnak tűnő kampány indult a szervezet és vezetője, Andy Vajna ellen.  A felháborodás apropóját az adta, hogy az „elhajló” és hazája kormányát több ízben kritizálni merő Szász János rendezi a Hunyadi-filmet, miközben így sem készül elég elég hazafias történelmi film.

Az abszurd állításokat halmozó cikkek leleplezték, hogy a Filmalap által támogatott filmek a balliberális kulturális diktatúra termékei és egytől-egyig magyarságellenesek.

A Saul fia például Pál apostolt akarja lejáratni, a Liza, a rókatündér pedig azt sugallja a képzelt Budapest megteremtésével, hogy Magyarországon rossz élni. A nyilvánosságot letaroló propaganda szerencsére eddig tényleg nem kúszott be a magyar filmekbe (a két világ között tátongó szakadékot jól mutatja, hogy a szülői szerepeket árnyaltan bemutató Egy napot nem sokkal a gender szak betiltása után mutatták be a hazai mozik, Szilágyi Zsófia fel is szólalt a döntés ellen).

Ezekben a napokban sokan találgatták, hogy a karaktergyilkosság vajon Vajna elmozdítását készíti-e elő, vagy pusztán magánakcióról van szó. A filmügyi biztos egy interjúban „értelmetlen butaság”-nak nevezte a vádakat, és arról is beszélt, milyen jó a kapcsolata Orbán Viktorral. A vihar elültével úgy tűnik, Vajna egyelőre marad. Annyi eredménye viszont lett a csörtének, hogy a jelenlegi Nemzeti Filmalap mellett létrejön egy külön televíziós film mecenatúra, ami a történelmi filmekre koncentrál majd. Pálfi György már le is nyilatkozta, hogy amint ez beindul, oda is benyújtja a füstbe ment Toldi-filmtervet.

Kiemelt kép: Vertigo Média