Bár tavaly kórházban tartózkodott az ünnepek ideje alatt, idén velemi otthonában töltheti a karácsonyt Törőcsik Mari. A színésznő a Ripostnak elmondta, hogy már nagyon várja, hogy a szeretteivel legyen:
„Köszönöm az érdeklődést, most jól vagyok, bár nem volt könnyű éjszakám, az igaz… Nem éreztem jól magam, és az orvost is ki kellett hívni hozzám, de reggelre már helyrejöttem, és bízom benne, hogy ez így is marad az ünnepekre. A házban már nagy a készülődés. Bár nem én készítem a karácsonyi menüt, de már érzem az ünnepi hangulatot. Minden készen áll, csak a lányom és a férje hiányzik, akik szenteste érkeznek Velembe, hogy együtt töltsük az ünnepeket. A tervek szerint huszonnegyedikén együtt díszítjük fel a fát, vacsorára pedig természetesen halászlé lesz a menü. Nekem csak az a dolgom, hogy összeszedjem magam szentestére.”
Novemberben írtuk meg, hogy a 83. születésnapját nemrég ünneplő színésznő a Nemzeti Színház Galilei élete című darabjában tért voéna vissza a színpadra, de az akkor még kórházban fekvő Törőcsiknek orvosai azt tanácsolták, ne utazzon Budapestre.
Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTI